A jó hifi és egy szobor, amit látni kell

Szeretek zenét hallgatni. Úgy értem, van otthon egy hifim, és hozzá rengeteg jazz lemez, és imádom hallgatni, ahogy pl. Norah Jones-nál a gitáros elkezdi sikálni a húrokat, vagy a dobos ráz egyet egy valamin, amit amúgy nem is hallanánk, csak mondjuk nálam, az izolált és ezüstkábelezett szobában. Volt már jónéhány hűha élményem, pl. mikor 5 év Keb Mo hallgatás után jöttem rá, hogy a kedvenc dalomban van egy női vokál, csak annyira halk és finom, hogy nem lehet kivenni. De ott van, és mikor beraktam a rezgéselnyelő kúpokat, meg is jelent. Ez tehát arról szól, hogy van az a zenei réteg, ami a dal maga, dob, ének, aztán rájönnek a diszitések, és mondjuk 3. 4. menetben ezek a finomságok.
S hogy miért mesélem mindezt? Mert a jó képekkel pont ugyanez történik. Emlékszem, ahogy álltam Londonban, a Tate Modernben egy Cy Twombly 4 * 6 méteres képe előtt, és bár már ismertem a képet, újra bemutatkoztam neki. Az első réteg egy nagyon kellemes, arányos kompozició, amiben van egy kis feszültség, merthogy a festő nem tud rajzolni. Gondolja ekkor az ember. Aztán a 3. rétegnél rájön, hogy azok a finom csurgatások pont annyira bonyolitják a helyzetet, hogy nem lehet már azt mondani, hogy nem tud festeni a fickó. A 4. rétegben pedig elkezdi tisztelni a festőt, aki nem festette tele a vásznat, a hiányok pedig pont hogy hozzáadnak a kompozicióhoz, és még egy apró vonal, és eldőlt volna a kompozició. Mindezt pedig egy 6 méteres képnél nem olyan könnyű kontrollálni.
Ha valaki megkérdezné, hogy miért kell elmenni az Art Marketre, valami hasonlót mondanék. Mert bár lehet, hogy már sokszor láttunk Nádler képeket, de mégis, élőben az egész más, feltöltődik feszültséggel.

Itt van ez az üvegmunka, Borkovics Péteré. Egy rétegzett üveg, melybe vékony papirszeleteket dugott az alkotó. Ettől a ritmizálástól már önmagában jó, de ott a következő réteg, melyben rájövünk, hogy ezek a papirszeletek mintha lebegnének a térben, és ezen felül át is mennek az üvegen. Hogy is van ez? És a következő réteg: a papirszeleteken kinai irás van, vagy legalábbis annak tűnik, de legalábbis én nem tudtam elolvasni rajtuk semmit. Ami jó, mert ha oda lenne irva, hogy 2 kiló kenyér, az kiábránditó lenne, az absztrakcióban pont az a szép, hogy bármit belegondolhatok.
Végül lépjünk hátra egyet, a kompozició igy mintha egy o beüt formázna, vagy akár az is lehetne. Na ez az, amit egy fotó nem ad vissza, ezért kell élőben megnézni minél több alkotást...