2016. március 27., vasárnap

St Galleni kalandok a könyvtáramban

Múltkor annyira feldühödtem a Ludwig botrányosan gyenge kiállitásán, hogy körbenéztem a könyvespolcaimon, hogy felidézzek egy jobban sikerült kiállitást mondjuk a Pompidou-ban. Ahogy végignéztem a könyveken, arra gondoltam, hogy minden valamirevaló művészetkedvelő büszke a könyvtárára, még akkor is, ha az csak 5-6 könyvet tartalmaz. Ennyi kedvenc az már nem is olyan kevés, és sokszor évszázadokon ivel át a készitők életútja. ami azt illeti, én is büszke vagyok az immár néhány száz művészeti könyvet tartalmazó könyvespolcomra, amelyek ráadásul jópár országból érkeztek.
Nyilvánvalóan van pár könyv, amelyet úgy örzök, mint a szent grált. Johannes Itten szinelméletét időről időre lekapom a polcról és alaposan szemrevételezem. Olvasmánynak pazar Brassai könyve Picasso-ról, mely ráadásul magyarul is olvasható, és még sorolhatnám. És persze jócskán akad olyan is, amely érdekes, de mondjuk David Lachapelle albumát nem veszem le havonta, bár örülök hogy megvan. A harmadik kategória lehetne mondjuk a futottak még könyvei, de olyanokat nem tartok, inkább elajándékozom vagy eladom, de nem nézegetem.
Van tehát miből válogatni, és ha már nincs minden hónapban Annie Leibovitz kiállitás Pesten, arra jutottam, hogy végig fogom venni a gyűjteményemet. Ez azért is jó, mert azt is észrevettem, hogy bizonyos nagyon fontos alkotókról sosem irnak, mert nincs úgymond aktualitása, képei nem is elérhetőek és legfeljebb a szélesen vett köz érdeklődésére számithatnának, de a köz épp azzal van elfoglalva, hogy ne halljon éhen, vagy épp a bőrkárpitját rendeli az új kocsijához, nem tudom, de azért látjuk, mi lesz komplett életművekkel, ha már nem tartja össze senki. No de nem erről akarok beszélni, mert kiválaszottam egy másik könyvet, ami annak idején csak a szerencsének köszönheti, hogy hozzám került.
A Szépművészetiben régebben, gondolom kisérletképp összehoztak olyan kiállitásokat is, amelyek csak nagyon érintőlegesen tartoztak profilba. Különben kit érdekelnek a profilok, ha jó a művészet? A St. Galleni kalandok tárlatot bedugták a -1 szintre, egy apró terembe, de még igy is csodás volt. Uecker, Tapies, Hartung és a többiek sokszorositott grafikáit hozták el. Bárcsak Makón annak idején ismerték volna ezeket a képeket! Bár sokszorositott grafika a témakör, ezek az emberek még úgy gondolták a 2. vh után, hogy amit csinálnak, az magas művészet. Csak épp egy fokkal szélesebb réteg engedheti meg magának. Ebből adódóan a minőség nem volt kérdés.
Kiválasztottam egy Tapies képet, amiről hosszabban akarok beszélni. Ugyanis imádom. A kép szerkezete viszonylag egyszerű, 3 függőleges vonalat látunk, a bal oldali kettőben fekete "firkával", a jobb oldalinál fehérrel. Ezek a negativba vitt látványok mindig hatásosak, pláne egy képen megvalósitva. Ezzel együtt figyeljük meg, hogy a 3 függőleges vonal valójában terület, és egymástól is különböznek lényegében minden jellemzőjükben.
Persze egy ide bemásolt kép nem elég jó minőségű, hiszen ezek élőben méternél nagyobb képek, de talán valami látszik azért igy is valami. A megjegyzendő név pedig Tapies...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése