Csapongani vagy témánál maradni?

 Ha valaki igazán szeretne megérteni egy műalkotást, kicsit alkotóvá kell váljon maga is. Ha mondjuk Hantai Simon festményeit nézem, egy ideig persze kielégit a látvány magában is, de előbb-utóbb érdekelni kezd, hogy készült a kép, miért pont ekkora, miért ez és az a témája, satöbbi. Ezért irnak könyveket a festőkről, ezért van annyi interjú és műteremlátogatás. Persze előfordult már velem olyan is, hogy képről, ami amúgy nagyon tetszett, kiderült mit gondolt az alkotója, és ezzel el is illant..az, amit addig beleláttam. Nagyon egyszerű mondjuk egy absztrakt képbe belelátni valami nagyon mélyet, miközben a festő elmondja egy sör mellett, hogy a cicakaját ábrázolta, ahogy éppen kiömlött a zsacskóból.

Az efféle kocsmázás persze csak élő festőkkel lehetséges, régebbi képeknél marad a találgatás (ha épp nem Duchampról van szó, aki nemcsak elmesélte, de le is irta ezirányú gondolatait). Ha még egy kicsit régebbre megyünk, akkor pedig teljesen elviszik a kérdés értelme, hiszen ugyan mire gondolhatott Giotto az angyali üdvözlet megfestésekor? Vallási gondolatai voltak vagy csak túl akart lenni a képen? Azért általánosságban ma már elmondható, hogy a műértők szivesen veszik, ha az alkotó megosztja velük a gondolatait a képről, ha azok kellően elemelkedettek.

Természetesen egy kép jelenthet minden nézőnek mást. De az is számit, hogy egy kép az életművön belül hogy helyezkedik el. Sok olyan festő van, aki túl sok témában és stilusban fest ahhoz, hogy a képeit meg lehessen magyarázni. Persze ki kell próbálni mindent, node a festőben legyen annyi önkritika, hogy az életművébe egyáltalán nem illeszkedő képeket rakja el a pincébe. De. Olyan is előfordul, hogy az életmű tudatosan abból áll, hogy évenként más stilusban fest, akkor pedig nagyon furcsa lenne, ha 5 évig ugyanazt festené.

Vegyük mondjuk Mauer Dórát. Elég következetesen ugyanazt festi immár 40 (vagy még több) éve. Apró kinyúlások persze vannak, de azért első pillantásra is meg lehet állapitani egy képről, hogy ő festette. Ez jónak tűnik, de vajon nem unalmas? Ha már Mauer, értem én, hogy a szinkombinációk a formai jegyekkel matematikai képletek szerint haladnak, de ez a fajta egyértelműség, apró megingás vagy improvizáció nélküliség már egy kicsit steril. A másik véglet meg lehet mondjuk...Na jó, azt azért szögezzük le, hogy amikor a változatosságot emlitem, akkor azt nem negativ dolognak mondom, csak amikor mondjuk Lakner László képet látok, akkor kétszer is meg kell nézni, hogy tényleg ő-e.

Hajlamos vagyok arra, hogy egy életművet magasabbra értékeljek, ha nem egyetlen képet ismételget 50 évig, hanem keresi a kifejezési lehetőségeket. De ez csak apróság, egy apró szempont, amit figyelni lehet.