Nagyon jó ez a könyv. Pedig minden ellene szól. Előszöris az alcim: new york-i magyar zsidók történetei. Holokauszttúlélők mesélnek, hogyan élték túl a világháborút és mi történt velük azóta.
Hermann Ildi tavaly hunyt el tragikusan, ezt a könyvet tehát azért vettem meg, hogy rá emlékeztessen. Érdekes életművet hagyott hátra, de nem könnyű megközeliteni, és most már nem is fog szerepelni a lapokban vagy a hirekben.
Azzal kezdtem, hogy jó ez a könyv, noha minden ellene szól. Őszintén szólva a világháború nekem már nagyon távoli, a nagymamám még átélte, de nem nagyon mesélt róla, aztán leginkább Faludy-nál átéreztem kicsit, hogy mi lehetett, de őszinte leszek: nekem ez történelem, nem pedig olyan valami, ami velünk is megtörtént volna, ha akkor élek.
Az is nehéz, hogy már a cimben ott a népcsoport neve, aminek leirásával jól nem lehet kijönni egy beszélgetésből, igy vagy úgy. Pedig ez tényleg jó könyv. Ugyan nem egy fotóművészettel foglalkozó kolléga műve, mert a képek tényleg egyszerűek, célravezetők, semmi művészet nincs benne. Hanem a szövegek. A történetek zseniálisak. Egy-egy életet nagyon tömören, röviden, de velősen irnak le, és olyan témákat boncolgatnak, amiket én is megkérdeztem volna. Őszinte szövegek ezek, és az egyik legjobb bennük, hogy nem a háborút feszegetik, hanem hogy mi volt utána, mit csináltak aztán, mi volt még. Igy kéne történelmet tanitani, ilyen sorsokkal. Tényleg jó könyv, kár, hogy el fog sikkadni az újdonságok áradatában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése