Rockenbauer Zoltánt iróként a
Halandó Múzsa kötetével ismertem meg, és egyből nagyon magas polcra is került.
A Csinszkáról szóló könyv ugyanis élvezetes olvasmány, emellett tele van
adatokkal, olyan infókkal, amikről máshol nem olvasunk, és mégis, a legkevésbé
sem szenzációhajhász, sőt inkább visszafogott, mégsem unalmas. Tanitani kéne,
no.
Az emlitett úr amúgy
művészettörténész, és pár éve ő állitotta össze Márffy katalógusát a Kogartnál.
Aki valaha látta a 14000 ft-os, kiváló papirra gyönyörű nyomtatásban megjelent
anyagot, az biztosan elraktározta a nevet. A Nyolcak kiállitásban is
kurátorkodott, igy mostani könyve a legkevésbé sem tekinthető meglepetésnek.
Azazhogy mégis, de máshogy.
A cimmel nem vagyok kibékülve. Apacs
művészet, Adyzmus a festészetben és a kubista Bartók a teljes cim, ebből az
érdeklődő legfeljebb az apacs művészetet látja, és vajon mire fog gondolni? A
Nyolcakra nem, pedig róluk szól a könyv. De lépjünk tovább gyorsan, mert két
olyan élménnyel ajándékozott meg a könyv, ami nem mindennapi. Az egyik az, hogy
a Nyolcak művészetét végre a társművészetek felől is bemutatja, vagyis az
irodalom, tánc, zene oldaláról is, amiről eddig nem sokat tudhattunk - finoman
szólva. Mi köze Bartóknak a Nyolcakhoz - kérdeztem, de a könyvben igen kimeritő választ kaptam. De nem csak
Bartók a meglepetés, hanem egy egész sor ember, akik ilyen-olyan módon részt
vettek a Nyolcak kiállitásain vagy szellemi munkájukban, pl. Bölönyiről sem
sokat hallottam eddig. S bár jól ismerjük a századelő kávéházi kultúráját, Ady
mondataival is tele vagyunk már, mégis, ebben a kontextusban ez mégis új. A
könyv egészen egyértelművé teszi pl. hogy miért és mikor alakult ki a
Párizsimádat, ami teljesen meghatározta pl. a Nyolcak művészetét. Talán
összeállt a fejekben ez már korábban is, de ilyen világosan szerkesztve, tele
adattal ez az első könyv, amelyben ezt a történetet szivesen is olvasom, és
nemcsak jegyzetelésre szánt szakszövegnek szánom. Különösen Ady szerepével
foglalkozik sokat a szerző, ami nem is meglepő a költőfejedelem hatását
tekintve, de mindig kontextusban vizsgálja tárgyát, és részletesen beszámol
mindenkiről, aki kapcsolatba került vele. Kifejezetten művészettörténeti
szempontból vizsgálja pl. Berény Bartók portréját és az Ady portrékat, ami
ilyen összefüggésben eddig nem volt ismert.
A másik reveláció Kassák. Kassák és
a Nyolcak. Már az, hogy megemliti az Egy ember élete könyvet, nagyon jó, de
továbbmegy, vitatkozik az állitásaival, és konkrét dokumentumokat hoz fel
igazául, mindig hozzátéve, hogy nem biztos, hogy az történt, amit ő leir.
Rockenbauer nem igazságot tesz hanem élvezetesen adagolja az információkat, és
az olvasóra bizza, hogy mindebből miket szűr le magának. Pont mint a
pointilizmus: apró indformációpontokból épiti fel a teljes képet, de ezek a pontok
összefüggenek, és egymás mellett egységes képet adnak. S hogy mi ebben a
fantasztikus? Hát az, hogy eddig bennem Kassák teljesen elszeparálódott
mindenkitől, ő külön volt, és volt mindenki más. Most meg arról olvastam, hogy
pl. Tihanyival csinált egy kiállitást. Ilyen értelemben időben feltétlenül
kapcsolódik a Nyolcakhoz, mégha stilusilag nem is túlzottan. Nagyon korrekt
abban is, hogy megemliti, Kassák nem volt oda Párizsért, bár egyszer járt ott,
de nem volt pénze igy nem tudott művelődni se, erejét a létfenntartás kötötte
le.
Ez egy olyan könyv, melynek minden
mondata mögött kutatómunka van. Érezhető, hogy a szerző átgondolta, hogy miről
fog irni de nem egyoldalúan, a tények elferditésével akar hatást kelteni.
Többször megemliti, hogy xy beszámolója szerint, de z ezt igy és úgy irta le.
Sokatmondó a 100 oldalas hivatkozáslista is a könyv végén. Tehát összefoglalva
ezt a könyvet könnyű olvasmányként, kanapén elnyúlva is olvashatjuk, ugyanakkor
szakkönyvnek is kiváló, ez pedig ötös osztályzatot érdemel.
Sajnos a mai könyvkereskedelem
egészen elképesztő. Két héttel karácsony előtt az Irók boltjában még nem volt
ott a könyv, pár nappal karácsony előtt pedig már az utolsó előtti példányt
vittem el. A Nemzeti Galériában kirakták a könyvet: egy hátsó polc aljára,
félig eltakarva, egészen biztos, hogy csak az látja meg, aki a teljes
polcrendszert végignézi. Ennyit erről. Ettől függetlenül ez egy kötelező könyv,
nem lennék meglepve ha az év kedvenc könyve lenne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése