2018. október 27., szombat

Könyvajánló: Nick Hornby: Cicikrisztus

Aranyos válogatás-novelláskötet jelent meg az angol irótól, aki leginkább a Pop csajok satöbbi könyvével nyerte meg a rajongókat. Titka az, hogy könnyeden és hétköznapian ir, ami valahogy mégis irodalmi szöveg lesz az ő közreműködésében. Immár számtalan film és könyv után most épp a Meztelen Juliet megy a mozikban, ami könyvként nem egy rossz darab, bár a végére ellaposodik, de van benne pár nagy ötlet. A Cicikrisztus novellái közül épp a cimadó szól egy festményről, vagyis sokkal inkább egy kidobóemberről, akit egy galériában alkalmaznak, és egy krisztusábrázolást kell őriznie egy teremben. Igen ám, de a kép valójában cicifestményekből áll össze, és ezért a látogatókat meg is botránkoztatja. Olyannyira, hogy egyesek képesek lennének magát a képet is megsemmisiteni.
Ami ezután jön, az a Hornby mágia: úgy tud érvényes és elgondolkodtató lenni, hogy egy percig sem érezzük kioktatva magunkat, tanulság is van, de vörös farok nincs. A könyv többi novellája is jó, én épp Párizsban olvastam és nagyokat derültem rajtuk. Egészen kezdő olvasóknak is ajánlható, de vén rókák is derülhetnek rajta, mielőtt nekiugranak a Hódolat Katalóniának...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése