2019. január 5., szombat

2 milliárd, 10 milliárd

Most olvasom a Hvg-ben, hogy 2 milliárdot kapott az Előretolt helyőrség iróakadémia, az mma pedig több mint 10 milliárdnál jár éves költségben. Namost ha ehhez hozzávesszük, hogy a József Attila Kör és a Fisz (kortárs irószervezetek) egyenként olyan 20-30 millió ft-ból gazdálkodik, de lassan már annyiból sem, mert szinte teljesen törölték a támogatásukat, akkor képbe kerülhetünk, mire elég 2 milliárd.
És tényleg, mire?
Hát a nagy büdös semmire. Ami persze igy nem igaz, mert sok Bmw-t és sok Lindt csokit lehet venni belőle, de irodalom nem lesz belőle. Ugyanigy úszik el az mma 10 milliárdja a semmibe, mindezt az én (és a te) adómból. Hát köszi. Helyben vagyunk.
A probléma az, hogy ez az előretolt helyőrség, meg a botránnyal a Petőfi Irodalmi Múzeum élére berakétázott Demeter Szilárd abszolút kivülállók. Ami azt illeti, ugyanigy kivülálló volt a Fekete György. Most pedig elmondom, miért nem érdemes állami pénzből tömködni embereket.
Van egyfajta konszenzus, hogy ki az, aki iró. Ugyanigy a festőknél. Persze vannak kivülállók, de azért azt, hogy mindenki, aki a kánonban van, hülye, nehéz elmagyarázni. Az iráshoz, festéshez viszont elsósorban nem pénz kell - bár persze nem baj ha van -, de nem elsődleges. Az elsődleges az a közeg. Ha van egy közeg, ami jól működik, ami normális pénzből működik, akkor van közélet. Az mma létrejötte óta nincs igazán közélet. Hogy is lenne, amikor megjelent x darab eddig nagyrészt láthatatlan ember, és közölték, hogy övék a Műcsarnok, a vigadó, a régi Muosz székház, satöbbi. A szakma láthatóan nem fogadta be az mma-t, amúgy jogosan, emiatt aztán ők a légüres térben lézengenek.
Miért kellene egy művészeti szervezetnek a Vigadó? Egy marha nagy, a város egyik legdrágább épitménye, de ugyanúgy a Muosz székház az Andrássy úton. Nem palotákra lenne szükség, hanem szakmai szervezetre. Amilyen mondjuk az Artbázis volt. Mennyi pénzből is gazdálkodtak? Évi 1 milliónál nem hiszem, hogy többől.
Az mma tagoknak fizetnek havi 600000 forintot, de ezért semmit sem kell tenniük. Gondolom megveszik a drágább virslit a boltban és örülnek. De senki sem látott olyat, hogy ebből a pénzből értékelhető műalkotás született volna. Tehát a pénz elmegy, az eredmény nulla.
Amúgy mit kezdett volna Eszterházy Péter 2 milliárddal? Nyilván semmit. Viszont ebből a pénzből lehetne finanszirozni azt, hogy az emberek olvassanak, járjanak kiállitásokra, művelődjenek, meg lehetne hivni ezer szakembert külföldről. Meg lehetne ismertetni az embereket az irodalomtörténettel. Művészettörténettel. Ehelyett a nagy semmi történik. Mert nem szakmai.
Jelenleg az történik, hogy megpróbálják tönkretenni a szakmai szervezeteket, de a helyére nem tudnak beülni, mert senkit sem érdekel a nem szakmai botladozásuk. Azt hiszem, egy időre meg kellene szüntetni minden támogatást. Tényleg jobb lenne.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése