2016. május 16., hétfő

A Gérard Fromanger film

Amúgy tiszta hihetetlen, most rákerestem, és egyetlen hazai újság vagy akármi sem foglalkozik a Reigl Juditttal, az ő 5 kiállitásával Párizsban. Ünneplik New York-ban, ünneplik Párizsban és ennyi, nálunk zubog az mma szemét. Hát igy bánunk mi a tehetségeinkkel, Kincses Károlytól tudom, hogy Robert Capa emléktábláját levették az Astoria mellől, A Rákóczi út 6-ról, mivel a fotószövetség nem fizette a táblabérletet... Miért kell fizetni azért, hogy büszkék lehessünk arra a táblára? Mondjuk a fotószövetség is megér egy misét, lassan másfél év telt el a botrányos választás és egymás támadásából, sőt már a biróság is eldöntötte, hogy mi van/volt/lesz, mégsem történik semmi. Annyira semmi sem történik, hogy abban sem vagyok biztos, még létezik egyáltalán. Na mindegy.
Fromanger-ről az előbb irtam, már lehet egy hete is, érdekes felfedezés volt számomra a munkássága, semmiképpen sem megkerülhetetlen, de azért érdekes.
Egy ideje amikor a Pompidou-ban vagyok, elgondolkodom azon, albumot hozzak-e vagy filmet egy-egy festőről. Persze nem összehasonlitható a dolog, hiszen az album az igazi, és minden más csak pótlék, de a filmnek is van előnye, be tud rántani egy életműbe. Keith Haring filmjét pl. receptre irnám fel, csakúgy mint Aj Wei Wei és az Artist is present művésze is csodás filmen, sőt, olyan dolgokat láthatunk, amiket albumokban nemigen. Sajnos viszont a film nehéz műfaj, Warholról pl. nem készült igazán jó film, egyszerűen azért, mert nem örökitették meg az életét, és utólag visszaemlékezve meg már nem olyan.
Végre beszéljek a Fromanger filmről is, igaz? Nem egy fontos darab. Az ötlet jó, hogy majd a stúdióban beszélgetnek vele meg alkotás közben filmezik, de ez kevés. Fromanger semmit sem árul el az életéről, hogy honnan jön, kik a barátai, hol kezdett, igy viszont csak annyit látunk, hogy egy öregember polemizál a festészetről, meg néha ecsetet ragad. Nagy kár, mert amúgy óriási lehetőséget szalasztottak el, hiszen a festő élete tele van érdekességekkel, tele emberekkel, akiket meg lehetett volna szólaltatni. Ez igy kettes,de csak mert sok képet látunk és amúgy jó fej az öreg. Az albumot kellett volna...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése