2016. május 30., hétfő

Csak a lényeg hiányzik

Minden alkalommal, amikor Párizsban járok, és találkozom művészekkel, kézenfekvő találkozási pont a Pompidou előtti terület. Teljesen ingyenes, remek hangulata van, és ha hiányzik egy itóka, a közeli boltból olcsón beszerezhető. Csak néha zavarnak meg erőszakos maghrebiek (afrikaiak), ennyit ki lehet birni. A lényeg, hogy egy olyan hely, ahol nem kell feszengeni.
Nem csak Párizsban van ilyen hely. Ez pl. a bécsi megfelelője, tegnap:
Ez annyival több, hogy van egy kifőzdesor, koncertek, gyerekprogram, de nem muszáj költeni, a füves részen simán át lehet beszélgetni a délutánt.
Egy pesti galériás mindig azt mondta nekem, hogy azért szeret Pesten élni, mert itt még hajnali háromkor is beszélgetnek az emberek, leugranak a Kőlevesbe, és idegenekkel is lehet ismerkedni (mármint beszélgetés céljából). Nem tudom ki hogy van vele, én az utóbbi időben ezt egy kicsit hiányolom. Már nem téma a művészet, vagy ha igen, kizárólag az mma baromságai, ami persze jogos, csak épp egy kicsit már unalmas. És tele van a törpöm azzal, hogy ők határozzák meg, hogy miről beszéljek..Na nem, akkor inkább irány Bécs, ahol lehet pl. Anselm Kieferről beszélni. Hogy ki ő? Hamarosan róla is lesz szó.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése