2016. július 11., hétfő

Gyárfás Péter a Műértőben a másodlagos piacról

Végre, végre egy jó Műértő szám, nagyon vártam már rá, hogy végre felülemelkedjen az önsajnálaton és a profizmuson a szakmaiság. Mert persze csodálatos, ha megtudjuk, hogy Alselm Kiefer képe mennyiért kelt el Bázelben, de azért ennek nem sok köze van a valósághoz, legalábbis amit mi látunk belőle. De végre, jó az interjú, jók a szövegek (Picasso lesz a következő), és végre újra véleménycikk is van, mégpedig a Várfok és Missionart 25 éves fennálásának ürügyén. Magához a vitához nemigen érdemes hozzászólni, ez sajnos Pest, nem New York, hogy túléljen ez a két galéria, jócskán kellett kompromisszumokat kötniük, ugyanakkor Wahorn katalógusa nem feltétlenül kellett hogy megszülessen, mint ahogy a Várfok sem csak egy rideg tér, amit számológépes öltönyösök vezetnek.
Tehát szerintem nem érdemes leszólni se ezt a két galériát, hiszen azért mégiscsak jó művészetet árulnak, mutatnak, de persze lehetne többet is tenni a szakmáért. A lényeg viszont nem ez, hanem hogy a szerző megemliti a másodlagos piacot, egészen pontosan ezt mondja:
"De miért nincs másodlagos piac? ..A főváros sem tudott kitermelni annyi gyűjtőt, amennyi képes lenne eltartani a rengeteg kortársat és szűk körű galériás társaságukat.."
Először is: a másodlagos piac azt jelenti, hogy valaki vesz egy képet egy galériából mondjuk, és pár év/évtized után meg akar válni tőle, akkor nyilván nem az expressz-ben kezdi hirdetni a képet, hanem 1. visszaviszi a galériába (külföldön igen, itthon hiába) 2. Aukcióra viszi (külföldön igen, itthon hiába, az esetek 99 %-ban) 3. műgyűjtői kapcsolatain keresztül adja tovább (erről nyilván semmit sem lehet tudni, ha létezik). Tehát tegyük fel, hogy vettem egy, hmm, mondjuk Nádlert a 90-es években. Akkor két dolog lehetséges: 1. a festő már nem ismert, a képét senki sem fogja megvenni, bukta (ez Nádlerre nem áll) 2. a festő ismert, csakhogy már nincsenek kiállitásai, senki sem tudja, mennyit is érhet a kép. Persze vannak jó esetben leütési árak vagy akár valahogyan használtpiaci árak (bár honnan is lennének), esetleg listák, amelyekből tájékozódni lehet. De olyan is előfordul, hogy egy galéria újra kiállitja a képet, és azt megveszi valaki.
Nádler István képe most 2 milliót ér. Én mondom. De lehet, hogy 5-öt vagy 15-öt. Esetleg 8000-et. Senki sem tudja. Azt tudjuk, hogy a 90-es években valaki x pénzt adott érte. És kész.
Na ez a baj a másodlagos piaccal. Ugyanis nem teljesen véletlen, ahogy az nyugatabbra kialakult. A galériák sokszor vállalnak garanciát arra, hogy XY képét garantált áron visszavásárolják. Miért? Mert várhatóan mire ez megtörténik, addigra a festő ára feljebb megy, ha pedig nem, még akkor is nyernek, mert a vásárló tuti, hogy a többi képét is attól a galériától veszi meg, hiszen korrekt volt a kapcsolat. A másik, hogy a képek azért általában limitáltak. Rembradtból van 15, Daliból ezren felül, de mondjuk Modigliani-ból megintcsak pár tucat. Egyszerűen nincs annyi kép, ahány vásárló lenne rá.
A mi kicsiny országunkban azonban ez sem igy van. Csúnya dolog, de a világon mindenhol létezik hamisitóipar. Csak máshol beszélnek is róla. A mendemondák szerint pl. Rippl-Rónai képből több 10000 létezik, azok közül mondjuk 1000 valódi is. De már engem is szólitottak le a Falk Miksa utcában akciós! Moholy-Nagy képért, mondjuk már egyből az gyanús volt, hogy csak 2 milliót kértek érte ( a valódi ára legalább 2 nullával több). De megintcsak minden mindennel összefügg, a műkritikusok máig vitatkoznak egyes Gulácsy képeken, akkor hát mit mondjunk egy Gulácsy stilusára feltűnően hasonlitó képre? Hülye kérdés, eleve nagyon kevés képe volt, tehát azok már nem eladók. Hamisitvány mind.
És ha kimondjuk, hogy hamisitvány mind, ami nagyjából megfelel a valóságnak, akkor rögtön oda jutunk ki, hogy bakker, egyes festőknek még életműkatalógusuk sincs! Hogy lehet, hogy egy Csontváry-nak még tavaly is került elő horvátországi képe (hacsak nem volt az is hamisitvány)? Miért nincsenek rendesen katalogizálva a festők, legalább a nagyobb festők képei? Urambocsá még azt is el tudnám képzelni ,hogy egy lista létrejön, ilyenésilyen cimű kép xy-nál 92 óta. Akkor biztosak lehetnénk benne, hogy ha 92 óta xy-nál van, akkor hiába kinálják ugyanazt a képet nekem, akkor az biztosan hamisitvány. S noha történtek ilyen kisérletek, végülis máig nincs senki, aki meg tudná mondani, hogy egy tetszőleges festőnek mely képei lehetnek egyáltalán eladósorban.
Láthatjuk tehát, hogy miért nincs másodlagos piac. 1. Senki sem hiszi el, hogy a kép, amit kinálnak ,valóban az, aminek mondják, és jogosan. 2. Senki sem tudja megmondani, egy kép mennyit ér. 3. Olyan sok a hamisitvány, hogy az bárkit elriasztana.
Ugyanez történik az autókereskedelemben, amikor visszapörgetik a kilométerórákat, a használt lakások dunai panorámásak lesznek, még Zuglóban is, a vizszerelő pedig "istenbizony" megcsinálta a dolgát. Amig ezek nem változnak, ne várjunk élénkülést a kortárs művészetben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése