2017. október 23., hétfő

A kánonról

Arról beszélgettem a minap egy művész barátommal, hogy miért azok tartoznak a kánonba, vagyis a mindenki által elismert alkotók közé, akik. Érdekes téma, mert egyáltalán nem biztos, hogy ilyen kánon valójában létezik. Hiszen annyira széttöredezett már a művészeti élet, hogy talán nincs is két ember, aki ugyanazt gondolná a témáról. Főleg amióta mma van, akikkel én nem foglalkozom, nem tartom számon a neveiket, mondhatjuk azt, hogy mindenki mondhat egy nevet...És amióta a szépreményű fotószövetségben Sz. vitát provokált, és kiderült, hogy a legtöbben már attól lehidaltak, hogy Görögországban is lehet kiállitani, szóval akkor ki a kánon? Mondjuk Korniss Péter a várból?
Azt akarom mondani, hogy mivel nincsenek összegző kiállitások, nincsenek már kurátorok sem, akik válogatnának, ezért rettentő nehéz bárkit kiemelni, mert bárki elmondhatja magát nagyszerűnek - annál a 20 embernél, akit ismer. A többiek majd pont lehümhümözik, magasról.
Nincs kánon.
Idén Velencében a biennálén egyedül Hajas Tibor fotósorozata volt látható, csak épp az a 70-es évek, és alig beszél valaki róla.
Ja igen, külföldről ez az egész még sokkal nehezebb. Miért? Mert nincs jelenlétünk. Igen, külföldről nézve a magyar fotózás egyszerűen nem létezik. Egy párizsi, londoni ember, még egy művelt ember is leéli úgy az életét, hogy nem találkozik magyar fotóval. Elmegy a Tate-be, Pompidou-ba és nem találkozik magyar fotóval. A párizsi fotóházban nem találkozik magyar fotóval. Miről beszélünk? Milyen kánon? A kánon az, amit nem mi irunk. A finn fotó hiresebb mint a magyar. Erre persze mi jövünk Brassaival meg Capával, de: Brassai először is francia, elhagyta az országunkat és soha nem tért vissza, ellenben megkapta a francia állampolgárságot és jóban lett Picasso-val. És könyörgöm, az 1930! Capa óta is történt egysmás, Barcelonában pl. mint Gerda Taro pasija szerepelt - persze az is túlhúzás azért.
Fogadjuk el, hogy külföldön nincs magyar fotó, senki sem tudja mi az, és nem az a kérdés, hogy a Kerekes Gábor bennevan-e (azért őt irtam, mert már meghalt), hanem hogy miért kéne hogy bennelegyen bárki is? Továbbra sincs csak fotóval foglalkozó kereskedelmi galéria, ez azért elég sokat elmond. És azért nincs, mert nem becsülnénk meg, nem venne ott senki semmit, pedig enélkül nem fog kialakulni, hogy ki az, aki értékes - ami persze csúsztatás, mert nemcsak az eladható értékes.
Szerintem önjelölt kánonképző akad elég, főleg olyan, aki előszöris saját magát tenné be oda, de olyannal még nem találkoztam, aki szisztematikusan dolgozna azon, hogy ez változzon. Először ezen kéne elgondolkodni egy kicsit.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése