2017. október 26., csütörtök

Cseh Gabriella: enteriőrtörténetek diplomamunka André Kertész és Brassai privát terei ma

Ez egy 2015-ös dla diplomunka (a dla olyasmi a művészetben, mint a phd, egyetem feletti szint) az Université Paris 8 Vincennes-nel, és azért érdekes, mert pontos cimekkel mutatja be a két fotós egykori lakásait, ahová be is jutott Gabriella, igy mai fotókkal is illusztrálta a helyszineket.
A 30-as évek Párizsában kissé mások voltak a lakásokkal szembeni elvárások, pláne ha éppen akkor érkezett keletről valaki.Hangulatában erről legjobban talán Hemingway számolt be az örömünnep (Paris est une fete, moveable feast) visszaemlékezésében. Nem volt ritka, hogy a házak tetején, a manzárdtető alatt illegálisan kialakitott pár négyzetméteres lyukakat adták ki a tulajok, ahol "természetesen" nem volt wc.
A szakdolgozat igen részletesen tárgyalja az akkori körülményeket, találkozókat, kiállitásokat, talán a legteljesebb szöveg, amit a témáról olvastam. Igen komoly munka. A fényképek viszont meglehetősen korlátozódnak az eredetileg André Kertész vagy Brassai által készitett képekhez, s bár mellesleg azokat sem láttam eddig, számomra az is nagy élmény lett volna, ha a tágabb környezetről is készülnek fotók. A lépcsőházról, a házról, a lakás teljességéről..Mindez közelebb hozta volna a helyszineket, de ne legyünk telhetetlenek.
Az igazi szenzáció Brassai műteremlakásánál éri az embert, ugyanis azt Gabriella látogatása után átépitették, igy valóban pótolhatatlanok az elkészült képek.
Azon elmélkedtem, hogy a rengeteg emigráns magyar művész közül vajon hánynak dolgozták fel egyáltalán az életét. Mennyi kép és más alkotás tűnt el, ha éppen nem vásárolták fel, mert azért Brassaihoz hasonló nagyság igen kevés volt, akinek még el is árverezték már a régi tárgyait. Ez a diplomamunka remek kezdés a témában, hiszen ha még a legnagyobb nevekről sem tudunk semmit, akkor hogyan lehetne elvárni, hogy a kevésbé ismertekkel foglalkozzunk? És ugyan ki vállalná azt az emberfeletti munkát, hogy kutasson mások után is?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése