2019. február 19., kedd

Elemzés Cserba Júlia Magyar származású fotográfusok Franciaországban című kötetéről

Nemrég itt lelkendeztem azon a tényen, hogy megjelent ez a könyv. És valóban, teljesen érthetetlen, hogy miért nem foglalkozott és tulajdonképpen ma miért nem foglalkozik senki azzal, hogy rengeteg olyan magyar származású képzőművész van, akiről itthon semmit sem tudunk, kint viszont kiállitásokon szerepelnek, elvégzik az egyetemet és számon tartják őket.
Ez a könyv 55 olyan fotóst sorol fel, akik Párizsban csinálták meg a szerencséjüket. Őszintén szólva ha borzalmas lenne a könyv, akkor is azt mondanám, hogy mindenki rohanjon megvenni, amig még lehet. De ez egy jó könyv. Van viszont pár furcsaság. Az egyik, hogy nem értem, miért kellett az amúgy is világhírű fotósokat megemliteni. Brassai, Capa, de még Angelo sem szorul rá arra, hogy egy ilyen könyvben szerepeljenek, szerintem ember nincs a földön, akit érdekel a fotó de nem hallott Robert Capáról (vagy eredeti nevén Friedmann Endréről). Meg nyilván pár oldalban nem lehet összefoglalni az életüket.
Az 55-ből 9 nevet ismerek. Ez jó jel, mert a másik, festőkkel foglalkozó könyvben is azt szerettem, hogy új emberekkel ismertetett meg. Ez az élmény itt is nagyon erős. Micsoda történetek! A legtöbb persze úgy kezdődik, hogy a harmincas években el kellett szökni Magyarországról..De még ezzel együtt is csodálatos, hogy ennyien voltak, akik nem csupán megtalálták a számitásaikat, de aktiv résztvevői lettek a francia fotós szintérnek.
Nagyon olvasmányos a könyv, szinte olvastatja magát, hiszen ennyi élettörténetet máshol nemigen tudnánk végigkövetni, másrészt sokszor kell nyomozni a fotós után, mert vagy nem maradt egyben az életműve, nem tartották fontosnak, nem lett hires, nem születtek gyerekei, satöbbi. A szerzők nem fukarkodtak az idővel, és ahol lehetett, végignyomozták az elérhető szálakat, egyedülállóan komoly munkát fektetve bele a könyvbe.
Másrészt, és most már tényleg szomorúságom legteljesebb bánatában mondom, hogy számomra kezd teljesen érdektelenné válni a nemzetiség. A sorsok érdekesek, de ugyebár ez az ország igen sokat tett azért, hogy a művészei, tágabb értelemben a lakói ne találják otthonosnak. 2. világháború, 56, kommunizmus, és most ami zajlik, mind arra utal, hogy nemhogy nem becsüljük meg a tehetségeinket, de egyenesen elüldözzük őket. Egy ilyen könyvet a lehető legszélesebb nyilvánossággal kellene megismertetni, ehelyett a szerző kénytelen volt adományokat gyűjteni, hogy egyáltalán megjelenhessen a könyv, és gyanitom, hogy nem sok helyen fognak beszélni róla.
Ez persze mit sem von le a könyv értékeiből, de nehéz úgy tenni, mintha minden rendben lenne. És Brassai francia fotós volt. Magyarországon csak megszületett, aztán gyorsan lelépett innen, egyenesen a világhirbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése