Mielőtt bármit mondanék,
mindenki azonnal rakjon be egy lantzenét, esetleg egy kis Bach-ot a lejátszóba.
Ez a kiállitás ugyanis időutazás a javából!
Már maga a Mai Manó ház
is az. Ha valaki a Moméból New York-ból, vagy akár csak a párizsi Pompidou
központból érkezik, akkor nem fogja érteni, mi ez a furcsa sikátor. Szó ami
szó, a bejáratot lehetne kritizálni, de a hangulat mindenképpen századelős.
Ahogy az André Kertész képek is azok, hiszen akkor készültek. 1914 nem tegnap
volt, és ehhez a ház is hozzáteszi a maga hangulatát. A képek pedig szintúgy.
Ha úgy tetszik, átlagos vidéki mindennapokat látunk, de az értő szem látja a
hozzáértést. A képek jól komponáltak, a témájuk világos és érthető. A szereplők
pedig, nos, lehet röhögni, de nekem például hasonló családi fotóim vannak, úgy
értem, a szereplők, a helyzetek ismerősek, és nyilván nem csak azért, mert
egyiken sincs piros Audi. Az is mókás volt nekem, hogy ikonikus, százezerszer
látott képeket ugyanúgy rakták ki, mint a teljesen ismeretleneket, igy aztán
egy kicsit best of irányba is elment a kiállitás, ami nagyon jó, ha valaki
ezekből szeretne tanulni épp, vagy ha valamiért nem ismerte ezeket.
Büszke vagyok, hogy van
egy André Kertészünk, és hogy összehozták ezt a kiállitást. Utána kilépni a
forgalmas Nagymező utcára olyan volt, mintha valami furcsa időutazásba
keveredtem volna – vajon mi lehet az a nagy piros doboz, aminek tetején hosszú
pálcikák vannak?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése