Az év nagy része természetesen az mma borzalmaira ment el, de annyi más is történt azért, hogy megpróbálom összeszedni a szép pillanatokat, amikért érdemes volt követni a művészeti életet idén.
1. Rockenbauer Zoltán: Apacs művészet. Ez a könyv nem csak egy ilyen amúgy siralmas évben, hanem bármikor dobogós helyezett lehetett volna. Okos, nem elfogult, részletekbe menően igényes és ami még nagyon különleges, nem elfogult ez a könyv. A Nyolcak ürügyén egy kicsit tágabb horizontot mutat be, mint amit akár egy művészetrajongó ismer, ismerhet, olyan összefüggéseket, amik finoman szólva nem valószinű, hogy leesnek, emellett még olvasható, sőt könnyed könyv ez, nem kell más hozzá, mint egy kicsi fagylalt netán gyümölcs nassolni, a többi szórakozásról a szerző gondoskodik. (Aki netán a könyv olvasása után több hasonlóra vágyik, az vegye meg a Halandó múzsa kötetet is).
2. Dezső Tamás a londoni Photographeres Gallery-ben. Hát ez is nagyot szólt. Számtalanszor voltam már azon a szent helyen, ami egy viszonylag apró, de a szakma által válogatott rettenetesen zártkörű és sznob klub. Oda bekerülni, na ez kérem azt jelenti, hogy itt akár Korniss Péteri szintről beszélhetünk. Kerekes Gábor túlszárnyalása történik éppen, más szavakkal nem tudom máshogy mondani, Capa és Brassai méltó követőjét méltatom épp. Nagyon kiváncsi vagyok mi jöhet még ezután, a los angeles-i galéria támogatásával.
3. Ciprian Muresan a Ludwigban. Ő egy román alkotó, és hosszú idő óta neki sikerült igazán megnevettetnie egy kiállitáson. Pimasz és nyers, miközben kifinomult és rétegzett, amikor pedig a bábjátékos tiltakozik a szemétkonténerben, azt receptre irnám fel mindenkinek.
4. Off Biennálé. Rettentő fontos, hogy volt és sikerült, politikai tett. Sokan sok helyütt elemezték már, itt most csak annyit, hogy van még hova fejlődnie, de ha azt nézem, hogy 0 ft közpénzből mit hoztak össze, akkor le a kalappal. Uff.
5. El Kazovszkij a várban. Az év vége szinte kizárólag róla szólt. Mindenki szégyellje el magát aki nem csinált neki katalógust korábban és nem hitt benne. Ő az év sztorija lenne, ha már nem ismernénk a képeit több 10 éve...
6. Rippl-Rónai - Maillot az Mng-ben. Az év elején volt, de azért bizony nagyon jó volt és a katalógus is remek. Ilyen kiállitásból kellett volna még 28, és nem panaszkodnánk.
7. Daniel Miller a Faur Zsófi Galériában. Az amerikai úriember magyar fotósokat felfedezni és szinte mellesleg egy előadást tartani jött, és sok fontosat mondott amellett, hogy azért nagyrészt arról is tanuskodott, hogy az amerikaiak miért tartanak ott, ahol. Gyerünk, csináljuk, gyerünk, gyerünk, ezt jópár embernek mondanám szivesen és másik jópárnak mondom is.
8. Felugossy a Missionart-ban. Érdekes, hogy az irodalomban a rendszerváltás után talán csak Hamvas Béla könyvei kerültek elő a fiókból, mig a képzőművészetben nem ez a helyzet - amellett, hogy pl. Erdély Miklósról kevesebbet lehet most tudni mint akkor, el fog tűnni a süllyesztőben. Felugossy 80-as években készült darabjaiból kaptunk egy elég mély meritést, egyébként ezt kellett volna a Műcsarnokban vagy az Mng-ben látnunk, ehelyett egy lelkes galéria mutatta meg, mire képes. Jár a pont.
9. André Kertész a Mai Manóban. A Mai Manó súlytalanságát jelzi, hogy csak egy ilyen történelmi tárlattal tudott felkerülni a listára. De az legalább megfelelő volt, történelmünk egy darabja.
A listát olvasva hirtelen olyan érzésem támadt, hogy itt komoly művészeti élet van. Lehet, hogy tényleg?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése