Nem igazán érzem magam megfelelőnek a külföldi rész megirására. Idén elég keveset utaztam, és azok is zömmel rövid utak voltak, igy inkább csak felvillantok néhány témát, ami külföldön foglalkoztatta a művészvilágot.
1. Agnes Martin a Tate-ben. Ő lehet az év felfedezettje, habár a vásznai ezt nem indokolják, inkább csak mint érdekesség emlitem. Hopp, akkor viszont csússzon le az 1. helyről.
1. Jeff Koons a Pompidou-ban. Ő se feltétlen érdemelne első helyet, hiszen már bejáratott név rengeteg gyűjtővel. Amiért mégis idarakom, az az, hogy számomra az életműve a "lufikutyás" időszaka előtt jóformán ismeretlen volt, és most már azt is tudom miért. Csendélete 4 porszivóval pl. igazán remek, biztosan örültek volna neki a Trafó galériában. Azt akarom mondani, hogy végignézve Jeff Koons korai munkáin, igazán nem értem miért futott be, a későbbi dolgai viszont visszamenőleg is igazolják, hogy jó lóra tettek, aerről viszont az jut eszembe, hogy mennyi művész nem kapja meg ezt a figyelmet és igy nem tudja létrehozni főműveit. Igazságtalan a rendszer, nem mintha nem tudtuk volna..
2 Agnes Martin. A kapcsolódási pont Warhol és a Factory, ahol néhányszor járt, biztos ki is élvezte a dekadenciát, utána viszont Új-Mexikóban keresett megnyugvást, és festette a rendkivül erős koncentrációt igénylő geometrikus képeit, egyfajta új Mondrianként, talán. Néhány képe valóban felkavaró, de a legtöbb meg egyenesen unalmas, nekem, vagy csak nem értek a művészethez. Ez van.
3. Niki de Saint-Phalle. Nagyon vártuk már, hogy összefoglaló tárlaton csodálhassuk végig a szobrait. A katalógus is remek. Ő egy igazi feminista, ráadásul még igaza is van, egy olyan karakter, akit ezer közül is azonnal felismerünk, immár nincs mentség a nevének nem ismerésére.
4. Cy Twombly életmű katalógus. Rettentő furcsa volt, hogy bár mindig mindenki beszélt róla, mégsem volt igazi összefoglaló katalógusa. Most már van, és ezzel már odarakható a könyvespolcon, ahova való, a legnagyobbak közé. Nem véletlen, hogy a Tate-ben külön terem van a vörös képeinek.
5. Lenny Kravitz a bécsi Ostlicht-ben. Könnyedebb vizekre evezünk, az énekes-gitáros azért került most ide, mert pimasz, ugyanakkor érdekes és mosolyogtató anyagot hozott össze. Lenny, akit mindenki fotózni akar, visszalő saját Leicájával, és ő meg a fotózó tömeget fotózza - tekinthető gesztusnak, de értékelendő a humora, emellett pedig kordokumentum is a sztárságról, ezért duplán jár a pont. A megnyitón is nagyot alakitott.
6. Aj Wei Wei útlevele. Talán észrevették Kinában, hogy Aj Wei Wei-t már nem tudják elhallgatni, talán súgott nekik valaki, de a lényeg, hogy a hős kiszabadult, útlevelet kapott, és immár 3 egyéni kiállitáson hmmm, szapulhatja Kinát, szóval értitek. Aki még nem látta a róla készült filmet, az jelentkezzen nálam egy kópiáért, mert az egy kötelező film, mint ahogy a kiállitásai is. Immár nem csak azért, mert átélte, sőt túlélte Orwell világát, hanem azért, mert a kiállitásai ezen túlmenően is értékesek. Itthoni művészpalántáknak szivesen megmutatnám, mennyi munkát rakott bele az új installációiba, többek között 500 biciklit kötött össze az első kereküknél, amelyek igy persze irányithatatlanok voltak (mint Kina talán? Ez nem merész párhuzam).
7. Fotókönyv fesztivál Bécsben. Ezt csak azért emlitem, mert ismét és megint nem Pest a központja nemhogy a balkánnak, de még Kelet-Európának sem. A portfolió rewiew pl. Pozsonyban van immár sok éve, és oda jönnek a külföldi kurátorok megnézni, mi zajlik itt. Bécsben fotókönyv fesztivál van, ahol a szlovénok elég bátran és nagy terjedelemben mutatkoztak be, és ahol megesett az a szörnyűség, hogy a fotószövetség, bár azt irta, hogy részt vesz, valójában mégsem volt ott, csak egy asztal sarkába pakolt ki pár könyvet. Vegyük észre: idén pl. a Lensculture diját egy spanyol nyerte, aki Oroszországba ment fotózni, Bécsben lengyel nyert, és egyáltalán, nem vagyunk benne a nemzetközi mezőnyben. Majd ha itthon is Agnes Martinról fogunk beszélni, majd akkor...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése