2016. július 7., csütörtök

Fisch István

Sokszor irtam már magyar festőkről, akik Párizsba mentek valamikor, ott aztán alkottak vagy nem, de ha igen, akkor is nagyjából az ismeretlenségben maradtak. Sokaknak eleve el is veszett az életműve, sokak el se jutottak kiállitási lehetőséghez, vagy ha igen, az igen szűkkörű volt. Ami közös ezekben az emberekben, talán egy darab Csernust kivéve, hogy itthon teljesen  visszhangtalan maradt az életművűk, akár befutottak kint, akár nem. Jó, ott van Amerigo Tot és Vasarely, de ennyi. Egyetlen új kutatásról tudok, amiről irtam is, hogy megpróbálta helyileg beazonositani Brassai, Kertész és mások párizsi lakhelyét, sőt sok lakásba is bejutott, rajtuk kivül viszont úgy tűnik, csak Cserba Júlia vette a fáradságot, hogy utánamenjen azoknak a tömegeknek, akik a franciáknál találták meg második lakhelyüket, akár 56 kapcsán, vagy nem is kellett ehhez ilyen esemény, egyszerűen a jobb élet reményében. És persze ott van még Riegl Judit és Hantai Simon is.
Kicsoda tehát Fisch István? Az életrajza nagyon röviditett verziója elérhető egy kereséssel, ami viszont semmit sem ir arról, hogy egy nyomdában dolgozott éjszakánként, hogy 3 gyereke lett, hogy Izraelbe ment 11 évre, hogy a 80-as években négyszer kiállitott az Art Bazel-en. Tehát 1922-ben született, és 1980 óta Párizsban él. Lényegében folyamatosan dolgozik, képeit mégsem ismerjük.
A sztori szerint Rómában találkozott Hantai Simonnal, aki meghivta Párizsba, pont akkor, amikor azon gondolkodott, hogy visszatér Pestre. Az biztos, hogy a 80-as években menő párizsi galériákban szerepelt, a spanyol Arco-n, a párizsi művészeti vásáron, a Fiac-on, szóval nem lenne érdektelen megtudni valamit róla...

1 megjegyzés:

  1. Kedves Balázs, arról tudunk-e valamit, hogy Fisch István hová járt középiskolába, illetve hogy él-e még? (Illetve kik a leszármazottai?) Egy irodalomtörténeti munkához lenne szükségem ezekre az adatokra.

    Üdvözlettel:
    BB Tamás
    (birobalogh[kukac]gmail.com)

    VálaszTörlés