2017. július 2., vasárnap

Könyvajánló: Passuth Krisztina - Petőcz György: Ki a katakombából - Vajda Lajos a festő másként

Van egy kis probléma a messiás világsztár festőinkkel, az, hogy nem léteznek. Hiába van mindenki oda Csontváry-tól, külföldön észreveszik, hogy az emberábrázolásai nem olyan jók, a nagy méret ott pedig alapelvárás. Erdély Miklós is állitólag a legnagyobb arc volt, de egyetlen könyv sincs róla, amikor pedig az Art + Text galéria bemutatta pár festményét, azok jóindulatúan a futottak még kategóriában voltak. Tessék csak megnézni egy Simon Hantai életművet, hány kép, milyen méretű, milyen helyeken állitott ki, kik vették a képeit. Nem véletlen, hogy őt tulajdonképpen franciának kell mondanunk, hiszen megszületett Biatorbágyon, aztán a főiskola első évében el is ment, és egyszer se jött haza.
Talán szentségtörés, de én pl. Ámos Imrében sem látom az érdekességet. Jó, értem én, hogy a tragikus sors, meg hát finoman szólva sem kellett volna megölni őt, de az életmű, amit ránk hagyott, nem erős. Talán megvan benne a lehetőség, nem tudom. Vajdával nagyjából ugyanez a bajom. Nagyon rövid ideig tudott festeni, sajnos abból is elveszett a háborúban jópár kép, és ami maradt, az inkább az igérete annak, hogy ez még érdekes lehet.  Meg persze ha nem a hentestől kikönyörgött zsirpapirra késziti képeit a legolcsóbb eszközökkel,ha... Ott az igéret, hisz jópár képe nagyon is igéretes, sőt..És a mondatot mindenki be tudja fejezni.
Nagyjából a Nemzeti Galéria kiállitás óta (legalábbis nekem azóta) van közvetlen képem arról, hogy milyen is volt Vajda festészete. Ez a könyv megpróbálja elhitetni velünk, hogy Vajda valójában egy meg nem értett zseni, hogy senki sem ismeri, pedig nagyobb festő, mint Picasso.
A könyv első tanulmánya szerintem teljes tévedés. Azt igyekszik bebizonyitani, hogy Vajda megelőzte korát, és valójában az amerikai absztrakt expresszionizmus, vagyis Pollock elődje. Kár, hogyVajda naplóiból szövegszinten sem igazán jön ez össze, de a képei alapján végképp inkább Max Ernst és csikorogva Moholy-Nagy tűnik elő, mint Pollock. De hát ez nyilvánvaló, aki látta a várban az önarcképét, melyen glóriával, szinte Krisztusként mutat, ott a ruhája és a háttér egészen más, felőlem akár expresszionista is lehet, de azért az akkor is egy önarckép. És a többi képe ugyanigy. Nem, nem előzte meg korát, de azért éppenséggel el se volt maradva tőle, ami nagy szó.
A második tanulmány szerencsére jóval komolyabb. Vajda Párizsban töltött 4 évét elemzi, vagyis megállapitja, hogy szinte semmit sem tudunk erről az időszakról, csak azt, hogy nyomorgott, és a kinti magyar festőkkel nem került kapcsolatba. Talán még a Louvre-ban sem járt. Semmit sem tudunk erről az időszakáról, ha készitett képeket, azok elvesztek amikor fizetés nélkül távoztak a hotelből, ahol laktak. Mit nem adna egy művészettörténész ma azért a bőröndért!
Az életút sajnos egyáltalán nem volt vidám, és már az is csoda, hogy ennyi képe megmaradt.
De az számomra világossá vált, hogy ahol nincs semmi, oda bajosan tehetünk kultuszt. Mondhatjuk, ohgy Vajda zseni volt, csak éppen nem volt pénze papirra, vászonra. Mondhatjuk, hogy Párizsban művelődött, de nem volt pénze belépőkre.
Persze most kilépek a szerepemből, és én is elismerem, hogy Vajdát én is szeretem, a Szentendrei háztetők képe pl. nagy kedvenc. Ezzel együtt se gondolom, hogy az ő életműve egyszercsak majd kilép az árnyékból, akárhány hasonló könyv is jelenik meg róla..

1 megjegyzés: