2017. július 29., szombat

Mark Tobey a velencei Guggenheim múzeumban

Számomra az egyik legszimpatikusabb hely Velencében a Peggy Guggeinheim villa. A középkori várostól eltérően semmi dagályosság, misztikusság, régvolt korok, hanem egy kedves, élhető, fákkal körülvett udvar köszönt minket, ahol senki sem szól ránk, ha leülünk a földre vagy végigtapogatjuk a szobrokat. És ahhoz is kell némi tökösség, hogy Mark Tobey kiállitást rendezzenek.
Nem mintha nem lenne odavaló vagy nem került volna már be a művészettörténetbe amúgy is. De azért nem véletlen, hogy absztrakt expresszionizmus cimszóval inkább másokat szokás emlegetni. Pedig ő is amerikai, New Yorkban futott be és sokak szerint Pollock-ot vitte tovább. Nem egy Lichtenstein. Nehezek a képei és sokszor tűnik úgy, hogy semmi tudatosság bennük, mignem végre kezdjük belelátni a struktúrákat. Elképzelem, Rothko mekkora sokk lehetett a művészvilágnak, de azt kell mondjam, Tobey sem egyszerű. Ő fehér irásnak nevezi a technikáját, valóban vannak fehér görbék a képein, de számomra mégsem az dominál, hanem a többrétegűség. A képei valószinüleg nem élnének meg a kiállitótermen kivül. Nem hatnak azonnal, időt kell adni nekik. Mégis, mondjuk Agnes Martinnal szemben, ahol egyszerűen nincs ott az, amiről a kép szól, itt minden a vásznon van, csak nem látjuk meg elsőre.
Nehéz kiállitás ez, de az életben annyi könnyen érthető dolog van. Na ez itt nem az.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése