2018. november 18., vasárnap

Egon Schiele a Louis Vuitton alapitványnál

Egon Schiele szinte házifestőnk, legalábbis Bécsben szinte nem telik el úgy év, hogy nincs kiállitása. Ha jól emlékszem, tavaly épp az Albertinában volt egy kupacnyi a rajzaiból, de emlékezetes a Belvedere kiállitása is, és biztos volt még rengeteg. Bécsben Klimt és Schiele nélkül nem is lehet megmozdulni, de Párizsban már nem ez a helyzet. Ott ő épp olyan ismeretlen, mint... egy német festő a századelőről.
Persze nagyon furcsa, hogy Basquiat és Schiele igy összekerültek, bár kétségtelen, hogy egy furcsa véletlen kapcsán mindketten 28 évet éltek. Csak épp mig Schiele tüdőbajos volt, és hát volt egy világháború is, addig Basquiat túladagolta magát, ami azért nem ugyanaz, mint ahogy Bécs és New York sem éppen egyenrangú.
Ha 28 év alatt ekkora életmű gyűlik össze, akkor egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy az alkotó folyamatosan dolgozott - és igy is van. Schiele, mint ahogy Basquiat sem csónakázott a Szajnán, nem mentek állatkertbe Stockholmban, és igy tovább. Schiele rajzairól ennek ellenére leugrik az emberismeret - vagy legalábbis egy-egy gesztust igen jól tudott ábrázolni.
Tudom, nem feltétlen a kiállitáshoz tartozik, de itt is elképesztő volt a tömeg. Már eleve az előcsarnokban olyan tömeg volt, hogy komolyan gondolkodtam azon, nem adom le a hátizsákom. A kiállitótérben lényegében egyetlen tömött sor haladt nagyon lassan képről képre, s ezen nem segitett az sem, hogy az apró képek miatt bizony közelről kellett nézni mindent. Az emberek úgy tanulmányozták a képeket, mintha kifelé kérdőivet kellene kitölteni. Erre a tömegre nem voltam felkészülve, ez már nem is Pompidous tömeg, hanem new york-i metró, de akár lehet Tokyo is. Ez pedig azért volt sajnálatos, mert egy idő után feladtam az igazán odafigyelést, és csak lépkedtem a tömeggel.
Pedig úgy emlékszem, az Albertinában, ahol egy teremben mondjuk 4-5 ember volt, igen hosszú perceking szemléltem a rajzokat. Egyrészt nagyon finom, vékony vonalakból állnak össze a képek, másrészt lenyűgöző az a biztos kéz, ami mindig a megfelelő pontra helyezi a ceruzát.
Schiele nekünk is közeli ismerősünk lehet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése