2017. május 8., hétfő

A Fotóművészet újság 2017/1-es száma

Bármilyen újságnál teljesen természetesnek kell vennünk a hanyatlást, és ha véletlenül mégsem ez történik, akkor annak ujjongva kell tapsolnunk. Ez az alapállás. A hir viszont az, hogy a Fotóművészet főszerkesztői posztját 280 év után átadta Timár Péter Surányi Mihálynak. Ohohó, ez az a Surányi Mihály, aki a Nessim galéria létrehozásával szerzett múlhatatlan érdemeket, és őszintén szólva azóta is a legfontosabb arc a mai fotóközegben, márha létezik ilyen.
Akkor most tehát dicsérnem kéne a lapot, új a design is, minden remek. Ehhez képest rögtön a lap elején a nagyinterjúnál vakarni kezdem a fejem. Imádtam korábban ezeket a nagyinterjúkat, hosszan és részletesen mentek bele, hogy az adott fotós hogyan kezdte a pályáját, mik voltak a fontosabb lépések, még moralizálni is lehetett. Szinte a védjegye volt a lapnak. Persze az is igaz, hogy elfogynak azok az emberek, akikkel lehetne ilyeneket késziteni, mégis megdöbbentett, hogy a mostani interjúban - és nem riportban, ahogy irják, a riport ugyanis a helyszinen valamilyen eseményről felvett beszélgetés, az interjú pedig egy szobában az embert középpontba állitó kérdezgetés- kizárólag a képekről beszélnek, semmi történelem, semmi filozofálgatás, kiszólás.
A következő amit észreveszek, az a tördelés borzasztósága. Nagy üres fehér felületekkel támad, ami rettentő furcsa egy alapvetően képiségről szóló újságban. A szövegek is túlságosan rövidek, összecsapottnak tűnnek, és ha már rengeteg hely volt, azért lett volna miről irni. A Mia fotóvásár kapcsán is az iró rögtön az elején szabadkozik, hogy nincs tere bemutatni a teljes anyagot, majd kb. 20 oldalon keresztül elképesztően papirpazarlásszagúan mégiscsak sokmindent bemutat, de nem ir róluk, csak jegyzeteket. A fehér felület meg ott ásitozik.
Azért azt is tegyük hozzá, hogy friss szellő érkezett Mihály szerkesztésével, elmaradtak a régi fényképezőket bemutató cikkek és helyettük nemzetközi anyagok érkeztek, kortárs alkotók szerepelnek, végre nem érzem, hogy egy múzeumi lapot veszek kézbe. Viszont, és ez talán meglepő lesz tőlem: több mélységet szeretnék, több személyességet, trendeket.
A végére mégiscsak meggyőztem magam, hogy jobb újság lett ez, mint volt, de azért bőven van még hely a fejlődésre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése