Ha úgy vesszük, formailag értelmetlen a kérdésfeltevés, hiszen pont az egyediség, a személyiség kivetülése az, ami vonzó ebben a szakmában. Ha Picasso képeit egy gép festette volna, biztos, hogy a programozóhoz futnának, hogy elparaméterezett valamit. De tényleg akkora a jelentősége a személyiségnek? Hiszen biztos vagyok benne, hogy lehetne olyan programot irni, ami utánozza Pollock-ot, és egy gép megtanulná Rothko rétegeit is bizonyára, technikailag ezek a képek előállithatóak lennének. Nem sok értelmük lenne, de most csak a technikáról beszéltem.
Az is negativum, hogy az átlagembernek, hiába minden, szerintem egyre kevesebb a szabadideje. A munka is sok időt vesz el, valahogy a korszellem is a rohanásban csúcsosodik. Ki veszi a fáradságot, hogy akárcsak a századelő pointilizmusában elmélyedjen egy kicsit? Mindig nevettem a Louvre-ban a hires képek között futkározó embereken, hiszen a Louvre felkeresése nem azért fontos, mert ott lehet látni a Mona Lisát, hanem mert a rengeteg kép között lehet elmélkedni akár azon is, hogy mit akart magából megmutatni a jövőnek egy kor festője. Vagy bármi máson persze.
Azért is nehéz, mert jó műértő nem öt perc alatt lesz valaki. Akárhogy is vesszük, a festészet lényege valahol mégiscsak az, hogy elkészül valami, és azt a valamit, vásznat az emberek megnézik. Ha nincs néző, akkor az öröm egy része is elvész. A felületes néző pedig nem fogja értékelni a kortársat, csak ha az bulvár, kivéve, ha foglalkozott már a témával, tudja, hogy miért nagyszerű a fluxusművészet például.
Azért azt egyelőre nem tudom elképzelni, hogy a gépek egyszer majd elkezdenek festeni vagy művészkedni, korunk művészeinek igyekezniük kell, hogy felkeltsék a figyelmet a munkáikra. Miközben ott a kényszer, hogy valami újat kell mutatni, de az egyre nehezebb az idő előrehaladtával...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése