2019. október 16., szerda

Filmajánló: Girl (Lukas Dhont)

Szép és érzékeny film ez egy 15 éves fiúról, aki úgy érzi, igazából nő, noha férfitestbe született. Mostanában valahogy sokszor feljön ez a téma, vagy csak én érzem úgy, és korábban nem beszéltünk róla egyáltalán, vagy az orvostudomány fejlődött ennyire, nem tudom. Mindenesetre ez a film elég érzékeny ahhoz, hogy úgy beszéljen a témáról, hogy közben szinte nem is emliti, ha lehagynánk ezt a szálat, akkor is nagyjából megmaradna minden. A háttérben ugyanis a film inkább arról szól, hogy a főszereplő Lara szeretne az állami balettben táncolni. Fel is veszik egy egyfajta előkészitőbe, ahol egy nagy csoport lánnyal együtt igyekszik teljesiteni. A film Lara nehézségeivel szembesit, ehhez csak kis adalék a fiúként lány vagyok problematikája. Az is igaz, hogy egészen elképesztő az a támogató környezet, amit Lara mögé raknak: a pszichológus, aki nem bántja, hanem bátoritja, az apja, aki elfogadja, csak szeretne közelebb kerülni hozzá - és persze ez nemigen megy-, a tágabb családja, akik nem bolygatják a kérdést, mind azt jelzik, hogy ez az egész Lara magánügye, őket nem zavarja a kérdés. Csak zárójelben jegyzem megm, hogy ezért hiteltelen a film vége, amikor Lara mégis kifakad, hiszen nincs semmi előzménye.
A film azért is szép, mert a mindennapokat mutatja, egyáltalán nincs benne operabemutató, szép beszédek, nagy ellenségeskedés, pont hogy azt látjuk, hogy Lara mosolyog és tűr minden helyzetben, nagyjából ahogy a lányok szoktak, megsimogatja az öccsét, mindenkivel jóban van. Nagyon sokat dob a filmen, hogy nem kell erőltetett nagyszinpadi jeleneteket néznünk, nincs amerikai te-úgyis-meg-tudod-csinálni attitűd, egyszerűen a szép mindennapok, amik leginkább azt mutatják meg, hogy nőnek lenni.. egyszerűen jó. Bár Lara eléggé konfliktuskerülő amúgy is, nincs is nagyon kivel konfliktusba kerülnie.
Talán épp azért ajánlom a filmet, mert épp hogy nem igazán szól a nemváltás nehézségeiről vagy problémáiról, sem az operáról, egyszerűen csak betekintést kapunk egy családba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése