J. Tomilson Hill a Gagosian magazinban

Viszonylag ritka pillanat az, amikor úgy érzem, minden klappol. Egy újság esetében pl. a korai Artmagazinok nagyon jók voltak, de még jobb volt a Flash Art, ami még mindig jó, csak már angolul kell olvasni. A Gagosian- ami amúgy egy nagyon menő galéria a legdrágább művészekkel szerte a világban - talán egy éve kezdett újságot csinálni, és rögtön fantasztikus költségvetéssel, sztár közreműködőkkel, igényes papiron. Teljesen nyilvánvaló, hogy a bolti ár csak szimbolikus költségét fedezi a lapnak. Nem is újság ez, hanem pr költemény, mivel a benne szereplő művészek a Gagosian portfoliójából kerülnek ki. Csakhogy. Ja és itt kell megemlitenem, hogy egyszer én is kaptam egy ingyen példányt egy sajtórendezvényen, amit nem azért őrzök a könyvespolcomon, mert ingyen kaptam, hanem mert jó.

Valójában annyira jó, hogy most hirtelen csak a Flash Art ugrik be, ahol ennyire látszott volna, hogy szenvedélyből csinálják az újságot. Élvezettel nyitom ki a lapot, és most már elég a dicséretből, noha tényleg megérdemlik. Persze nyilván az van emögött, hogy 1-2 Jeff Koons kép eladásából simán finanszirozzák ezt a drága lapot, és igy legalább megmutatják, hogy ők milyen ügyesek.
No de ki az a J. Tomilson Hill? És miért került bele az újságba? Nos, azért, mert létrehozta a Hill Art Foundationt, ami New York-ban, azon belül is Chelsea-ben, a High Line vonalán van, lényegében a galérianegyedben. Ez egy ingyenes kiállitóhely, természetesen egy gyűjtemény, és mindenféle programokat is inditanak, hogy a fiatalokat is megszólitsák.
Ez az alapitvány tulajdonképpen egy álom megtestesülése. Ugyanis ez az alapitvány nagyjából olyan és úgy működik, ahogy azt Mr. Hill megálmodta. Előszöris New York központjától nem messze vett egy elég nagy területet, két emeletnyi helyet, aztán azt megtöltötte a kedvenc műtárgyaival, majd összerakott egy csapatot, hogy működtessék. Nem rossz. Az interjúban hemzsegnek azok a részletek, amikből kiderül, hogy az alapitó tényleg élvezi a műgyűjtést és megfelelő háttere is van hozzá. Viszonylag szerényen beszél a sikereiről, és csak egészen ritkán ejt el olyan morzsákat, hogy egyébként a Metropolitan múzeum gyűjteménykezelő bizottságában is ott ül, és pár hasonló apróságot.
Persze ettől még tudnék vele vitatkozni egy-egy döntésén, a gyűjteményéről nem is beszélve, de azért mégis lenyűgöző, hogy létrehozta ezt az alapitványt ahelyett, hogy ülne a pénzén. És még élvezi is - hát ja, van akinek bejött az élet...