2017. augusztus 16., szerda

Hejettes Szomlyazók a Ludwigban



Nincs túl sok információnk a 80-as évek művészetéről. A Műcsarnok vagy a Nemzeti galéria nem foglalkozik a témával, gyűjteni sem gyűjtik az anyagokat, a galériák pedig nem sietnek a most már jó 30 éve történtekkel dolgozni. Persze miért is emelnénk ki egy évtizedet csak úgy, hiszen az összes többi évtizedről ugyanúgy nincs kiállitás, katalógus vagy bármi más. Ami van az az egyes emberek saját életművüknek arra az időszakra vonatkozó része. Ez viszont nem olyan vicces: hamarosan elmondhatjuk, hogy a kortárs alkotók egyáltalán nem kapnak teret, ismeretlenségük pedig érdektelenné teszi őket. Hiszen Ország Liliről is hányan tudtak az Mng kiállitás előtt? Vagy ha tudtak is, néhány képet valóban láthattak, azért a teljes életmű megismerésére esély sem volt. Pont úgy, ahogy manapság nem lehet semmit tudni Erdély Miklóson keresztül Nádlerig, Vajdától nem is tudom, Borsos Lőrincig.

Én pl. semmit sem tudtam a cimben szereplő csoportról. Fogalmam sincs, hogy a 80-as években ismertek voltak-e, egyáltalán volt-e kiállitásuk (most már persze tudom hogy volt), az alkotók nevei pedig ugyanúgy semmit sem mondanak nekem. Most kicsit előszedték őket, de szintén fogalmam sincs, hogy nem volt-e száz fontosabb csoport.
Az biztos, ha a 80-as évek európai művészetére tekintek, az meglehetősen erős volt. Igaz, az internet és az YBA (fiatal angol művészek) megjelenése előtt egész mást tartottunk művészetnek, de azért egy Cy Twombly, Hantai, Anselm Kiefer, Prachensky, Richard Serra sor, akár Riegl Judittal kiegészülve elég kellemes művészeti szintet jelöl. Csak az a gond, ha most hozzájuk kell viszonyitanom ezt a művészeti csoportot, akkor az szánalmas lesz.
Az is. Anélkül, hogy számon kérném rajtuk a külföld ismeretét, ez a fajta art brut, fluxusművészet már legalább 20 éve nem volt divat máshol. Mondhatnék többet is, hiszen 1920-ban már megvoltak azok a szobrok, amik utánzatait most a Ludwigban látunk, és a sort lehetne folytatni, de hagyjuk. Ez gagyi. Ha tényleg ez volt nálunk a 80-as évek művészete, akkor inkább lapozzunk.

Jó, jó. Vegyük poénra a figurát és ne foglalkozzunk azzal,hogy ezerszer inkább kellene St. Auby Tamás kiállitást rendezni, mint Hejettest. De valójában nem könnyű elvonatkoztatni ettől. A szándékosan elrajzolt képek ötlettelenek, ha már elrajzolt, akkor legyen benne ötlet. Néha azért elmosolyodom: van azért itt-ott ötlet, csak elveszik a sok érdektelen munka között. A tv műsor tervet végig elolvastam és érdekes volt. Az önmagukra reflektáló dolgok elmennek. Csak tényleg nagyon kevés a háttérinfó, nagyon kevés a jó mű. A kiáltvány tűnik a leginkább releváns dolognak, mint Nagy Kriszta Tereskovánál a fiatal művész vagyok óriásplakát.
Tegnap voltam a kiállitáson, de ma már csak a fotók alapján tudom felidézni, hogy mi is volt. Talán a 80-as évek is igy szálltak el.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése