Cseh Gabriella a Liget galériában

Ő egy Párizsban élő fotós, márciusban már elemeztem a fotókönyvét, és megállapitottam, hogy igen jó szeme van. A véleményem nem változott a Liget galéria megnyitója után sem.

Japán utazását meséli el a most látható sorozat, legalábbis a képek összetartó ereje Japán. Elvileg. Ugyanis Cseh Gabitól semmi sem áll távolabb, mint a dokumentarista stilus. Nem, nem fogunk furcsa tiniket és rappelő robotokat látni. Gabi egy belső utazáson vesz részt, az, hogy közben épp Japánban járt, nem sokat változtat a dolgokon. Ő olyan dolgokra figyel fel, amikre senki más, de érdeklődése nem emberekre irányul, hanem tárgyakra, fényekre, hangulatra. Nem sokan merték volna felvállalni a bemozdult éjszakai képet, pedig jobban megnézve majdhogynem egy teljes történetet kiad.

A ritmusos életlenségek egészen csodásak, a szinek pedig elvarázsolnak. De rögtön hozzá kell tenni, hogy sikerült létrehozni a legkevésbé gyűjtőbarát kiállitást. Ugyanis a kiállitott 4 nagykép mindegyike életlen, sőt első ránézésre szemét, és csak második pillantásra jövünk rá, hogy amit látunk, az nem egy elrontott kép, hanem tudatos szerkesztés eredménye. A Liget galéria pedig nem az eladhatóságot tekinti fontosnak, és ez jó. A képek viszont érzésem szerint túl sok koncentrációt követelnek meg a nézőtől, mert a rengeteg kiskép valójában ugyanúgy igényelné a nagy méretet, igy kicsiben eléggé fárasztó, hogy a képeket egyesével (hosszan) elemezzük, mert ugye mondanom sem kell, hogy elsőre nem adják magukat. A kisképek 10 * 15 centis mérete is azt próbálja sugallni nekünk, hogy ezek egyfajta turistafotók, de valójában nagyon messze állnak attól. Nem ,ezek a képek komoly koncentrációt igényelnek, és ha igy nézzük őket, egészen különleges élményben lesz részünk. Sietni viszont nem szabad, a képek hosszabb vizsgálódás után tárják be titkaikat.