2018. augusztus 1., szerda

Ryoji Ikeda a Grand Palais-ban

Amikor mostanában visszagondolok a párizsi Artist és robot kiállitásra, folyton Ryoji Ikeda jut eszembe. Töprengek a művén, sőt, én magam is kedvet kaptam ahhoz, hogy az ő stilusában alkossak valamit, ami annak a biztos jele, hogy tényleg tetszik, amit csinál. És mit csinál ő?
Az elsőre látszik, hogy ez számitógépes művészet. Talán ezen a kis képen nem látszik, de parancssorból, vagyis nem grafikus felületen mindeféle adatot iratott ki a géppel. Ezek a számsorok számomra nem jelentenek semmit, vagyis nem mondom, hogy elsőre látszik, hogy miről szól a mű. Viszont ami megdöbbentő számomra, hogy ennek a sok számnak igy elhelyezve nagyon komoly esztétikai értéke van. Pláne úgy, hogy ezek a képek még animáltak is, vagyis változnak szinte folyamatosan. Szinte mintha egy moziban lennénk.
Akkor ezek szerint azért esett le az állam, mert annyira modern, annyira technikai, és nem értem, hogy készült? Talán. De még hideg. A fő motivum az, hogy bár néha nekem is kell buherálnom a számitógépet, még sose jutott eszembe, hogy ezek a rendszerüzenetek, vagy bármik, ennyire érdekesek lennének látványilag. Vagyis látunk egy csomó számot egymás alatt. Jó. De aztán, amikor ugyenezt a képernyőt 10-szer ismételve látjuk, akkor már kijön, hogy az egyik sor rövidebb, és ez ritmikusan ismételgetve mennyire bombajó látvány. És ez az, amit én sosem láttam volna meg magamtól. A művésznek amúgy épp a Pompidou-ban van egy kis stúdióban kiállitása, hát azt hiszem szivesen megnézném..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése