Brancusi a Momában

Hamarosan bezár a Moma, hogy októberben egy még grandiózusabb épületszárnnyal gazdagodjon. Még több tér lesz, pedig már most is öt emeleten, egy irdatlan L alakú épületben terpeszkedik a múzeum. A világ talán legnagyobb és legkomolyabb gyűjteményét kezelő múzeummal azonban komoly gondjaim vannak.
A Moma kétségkivül túlnőtte magát, és mivel tereibe szeretne minden művész bekerülni, irdatlanul konzervativ kiállitáspolitikát kezdtek el követni. A legfelső emeleten a modern gyűjtemény lakik, Warholtól Ágnes Martinig gyakorlatilag minden mű itt egy nagy felkiáltójel, és persze egyúttal dollármilliók jelét hordozza magán. Ez egy kivételes gyűjtemény, de nagyon nehéz újat mutatni, hiszen az alkotók jópár éve halottak már. Egy emelettel lejjebb most éppen a Moma egyik alapitójának magángyűjteményét láthatjuk, s mivel ő a balettot szerette, hát azt. Ez a kiállitás érthetően fontos a Momának, de nekem, látogatónak egyáltalán nem, és azt se mondanám, hogy a kiállitott képek különösebben érdekesek lennének (persze kapnék a balettrajongóktól, tudom). Egy emelettel lejjebb designkiállitás látható, itt a Fiat 500-tól kezdve a kerti székig sok tárgy látható, de ennek a megközelitése is történelmi, vagyis nagyapám bizonyára könnyes szemekkel jönne ki, de számomra unalmas. Alatta művszet és technológia kiállitás van, ami sajnos fele olyan érdekes sincs, mint a párizsi hasonló tárlat: ezekről a művekről nem a frissesség jut eszembe (kritika később). Van még filmvetités és szoborkiállitás, könyvesbolt és minden más, pl. nagy tömeg is. De számomra a Moma elveszett. Ez a történelmi, már eleve visszatekintő nézet, az egymás lábára taposó tömeg, akik meghatódottan olvassák, hogy fú, Brancusi Párizsban alkotott.. Egyszerűen nem én vagyok a célközönség.

Mi is a bajom ezzel a kiállitással? Túl azon, hogy a Pompidou mellett Brancusinak megnézhető a volt műterme, illetve millió könyv olvasható róla, ezzel a kiállitással konkrétan az a bajom, hogy semmire sem inspirál. A túl nagy, de unalmas térbe bedobták a szobrokat, de semmi leirás, semmi háttérinfó, pedig Brancusiról rengeteg szöveg elérhető. Az volt az érzésem, hogy odahányták a szobrokat, aztán a takaritónőre bizták, hogy rendezze el. És persze az is bajom, hogy nagyon kevés a mű, hogy az alkotó sehol sem jelenik meg, az a bajom, hogy nem rakták bele az energiát. Kipipáltak egy jól hangzó nevet, a látogatók végigszaladtak, most már jöhet a következő.