New York Chealsea része a legismertebb galériás környék, nagyjából a 19. utcától a 25-ig rengeteg galéria torlódik egymásra. A legismertebb közülük a Gagosian, de lényegében minden nagy itt van (itt is van). Közülük a David Zwirner egyre nevesebb, egyre elismertebb. Ilyenkor természetesen a szokásos ügymenet következik: először kibővitik a galériát, aztán létrehoznak egy private sales helyet, ahová csak a gazdag gyűjtők léphetnek be, könyvesbolt nyilik, egyre jobban odafigyelnek a könyv és katalóguskiadásra...Ezeken a David Zwirner mind túlvan, hamarosan az egyik könyvükről is mesélek. De most itt van Joan Mitchell.
Őt egy amerikainak igazán nem kell bemutatni, elég annyit mondani, hogy Pollock kortársa, és ugyanúgy absztrakt képeket alkotott. Bólintás, mehetünk tovább. Én viszont a Momában láttam először képét, és őszintén szólva nem nagyon tetszett. Aztán találkoztam a képeivel többször, és mindig elkönyveltem, hogy nem rossz, de azért sokszor egy kicsit túlhúzta, amolyan Twombly-san (de ezt csak magunk között, amúgy elhatárolódom magamtól). Twombly és Motherwell között félúton. Talán.
Ez a kiállitás viszont végleg meggyőzött arról, hogy nagyon érdekes festő ő, csak a gesztusai elsőre - felületes szemlélődőként - hasonlit Pollockra, meg persze még pár másik festőre. De közelről nézve a képeit, már egészen más tűnik fel. Elsőre a nagyszerű arányérzék, másodjára a szinintelligencia, az arányok, és végül, amit eddig biztosan nem irtam volna le vele kapcsolatban: a harmónia. A képeinek pont az volt a lényegük számomra, hogy feszültséget hordoztak, de most -biztos én öregszem - már nagyon is belelátom a harmóniát. Vagy csak nem forditottam eddig elég figyelmet a képeinek? Számomra ez a kiállitás bennevan a top3 new york-i élményemben. Nagyon erős kiálllitás, valahogy meg kéne oldani, hogy mindenki láthassa...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése