2019. március 6., szerda

A Lafayette anticipation

A Lafayette ugyebár egy igen hires áruház az Opra közelében, gyönyörű szecessziós épülete nem véletlenül került bele minden utikönyvbe. Valóban, egyszer érdemes megnézni, mégha nem is szivesen adnék ki ott egy zokniért 800 eurót...A tavalyi év nagy szenzációja volt művészkörökben, hogy ők is, mint a Louis Vuittontól a nem is tudom, a Cartier-ig, művészeti központot hoznak létre. Milyen lesz ez? Aztán novemberben megjelent egy cikk egy lapban, ami csak fokozta az érdeklődésemet, annyira sejtelmes volt. Az újságcikk alapján ez lehetett akár többezer négyzetméter, vagy egy padlásszoba is. Muszáj volt tehát a saját szememmel látnom.
Namost ez a művészeti központ pár utcára van a Pompidoutól, tehát a belváros belvárosában van. Egy egész épületet foglal el, de ugyebár arra igen kicsik az épületek, igy ez sem óriási. Ha ez mond valamit bárkinek is, akkora, mint a Cartier-Bresson műteremháza. Mivel egy kedves hölgyismerősemmel mentem, aki megéhezett, ki kellett próbálnunk a salátát, hozzá pedig egy olyan rózsaszin löttyöt, amit nem tudtam beazonositani, az ize pedig nem hasonlitott semmire, amit addig itam. Nagyon trendi hely, a saláta műanyag dobozára ráirták, hogy nem műanyag, hanem lebomló, műanyagnak látszó organikus akármi. Ugyanez vonatkozik a kávéra is, ami egy organikus lötyi, nem csodálkoznék, ha szűz páviánok szednék kizárólag éjfélkor. Rettentően organikus és fenntartható, ugyanakkor a sok bio, vegan stb jelölések miatt kb kétszerannyiba kerül, mint bárhol máshol.
Két kiállitást is bezsúfoltak az épületbe, és mindkettő olyan, hogyha nem magyaráztattam volna el magukkal a készitőkkel a koncepciót, szó nélkül sarkon fordulok. Konceptművészet ez, ráadásul a divatot is belekeverve, de mivel külön posztban fogok róluk szólni, most csak annyit emlitek, hogy magyarázat nélkül nehezen befogadható dolgokról van szó.
Nem válik tehát kedvenc helyemmé az épület, bár mentségükre legyen mondva, hogy nem is próbáltak konkurálni az igazán nagy helyekkel, ettől viszont egy nagyon szerethető, nagyon alternativ titokká váltak, amit most már ti is ismertek...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése