2016. október 14., péntek

Artmarket Budapest



Egy művészeti vásár Budán arra való, hogy egyszer egy évben ne csak az a 20 ember lássa a műveket, aki egyébként is, hanem a szélesebb közönség is megismerhesse azokat, rácsodálkozzon az újdonságokat stb. Persze ehhez azért szükséges a látogató nyitottsága is, hiszen ez egy szellemi tevékenység, és feltétlenül azt igényli, hogy a látogató nyitott legyen az újdonságra.
Ezzel együtt minden ilyen rendezvény torz, hiszen a galériáknak fizetni kell a standért, ezért nem feltétlenül azok jönnek el, akik amúgy fontosak, hanem akik meg akarnak jelenni. A Várfok galéria pl. évekig nem volt, aztán egyszercsak megjelentek, idén nem láttam pl. a Vintage-t, habár most, hogy megnéztem a honlapon, kint vannak. De kint vannak olyanok is, akik egész évben láthatatlanok, viszont ilyenkor a felületes szemlélőnek épp olyanok, mint egy normál galéria. Őket nem kell most felsorolnom. Viszont ezért néha nem is annyira szeretem a vásári nyüzsgést.
Van egy olyan aspektus is, hogy ilyenkor lehet találkozni olyanokkal, akikkel máskor nem, vagy körülményes lenne. Ez talán a legfontosabb aspektus, mert rengetegen foglalkoznak művészettel, de rettentő nehéz elérni őket, itt viszont összefutunk, beszélgetünk.
Egy magamfajta ember - a fenti bevezetők ellenére - leginkább azért megy el egy művészeti vásárra, hogy inspirálódjon. Na jó, elsősorban azért megyek el, mert vagyok annyira sznob, hogy ha egy társalgásban előkerül az Artmarket, akkor ne "csak úgy" beszéljek róla, hanem úgy, hogy láttam is. Meg aztán a blogba is jó még egy bejegyzés. Ezen felül leginkább a séta kedvéért megyek, mert egyszerűen jó érzés ennyi műalkotást egy helyen látni. Ja igen, és az inspirációról beszéltem az előbb. Az úgy működik, hogy olyan szemmel nézem a képeket, hogy be tudok-e illeszteni valamit a saját dolgaimba. Ilyen szemmel nézve a vásárt eléggé kevés érdekes dolgot láttam, de ez magánügy. A fiatalok, ahogy láttam, névgyűjtésre mentek, vagyis a hiányzó oktatást próbálták kiegésziteni néhány fontos névvel. Örvendetes, hogy idén is volt Kerekes Gábor, bár a 70-es évekbeli képei nem jelenthetnek sokat a nézelődőknek. Ez egyébként elég erős kritika, ha úgy nézzük, hogy kirakok egy képet valakitől, akkor az olyan kép legyen, ami nem egy padlásról megmaradt félig befejezett kép, hanem egy erős darab.
Különben rettentő nagy csalódás, hogy szinte az összes kép nagyon emészthető méretű, ami azt jelenti, hogy mondjuk 15 * 30-tól a méteres képig terjed. Igen, a gyűjtő ezeket tudja megfizetni, de én, mint lelkesedő szivesen látnék 2 * 3 vagy akár még nagyobb képet. Vagy az is egy csúcspont volt, amikor az Erdész galéria elhozta Keith Haringtól az aranyozott oltárt, röpke pár millió dollár értékben. Tényleg, idén sem az Erdész, sem a Makláry nem volt kint. Nincs is igazi sztárkép, művészettörténetileg jelentős alkotás, bár egyes galériák biztos megcáfolnának, az érzésem ez. Szóval úgy látom, sok a biztonsági játékos, sok a futottak még mű, végülis mit várhatnék. Ha én nyitnék galériát, biztos, hogy egy igazán emlékezetes standot készitenék óriási művekkel (vagy akár 1 művel). De nem kell izgulni, szinte bizonyos, hogy gyorsan csődbe jutnék ezzel az elképzeléssel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése