Egy művészeti vásár Budán arra való, hogy
egyszer egy évben ne csak az a 20 ember lássa a műveket, aki egyébként is,
hanem a szélesebb közönség is megismerhesse azokat, rácsodálkozzon az
újdonságokat stb. Persze ehhez azért szükséges a látogató nyitottsága is,
hiszen ez egy szellemi tevékenység, és feltétlenül azt igényli, hogy a látogató
nyitott legyen az újdonságra.
Ezzel együtt minden ilyen rendezvény torz,
hiszen a galériáknak fizetni kell a standért, ezért nem feltétlenül azok jönnek
el, akik amúgy fontosak, hanem akik meg akarnak jelenni. A Várfok galéria pl.
évekig nem volt, aztán egyszercsak megjelentek, idén nem láttam pl. a
Vintage-t, habár most, hogy megnéztem a honlapon, kint vannak. De kint vannak
olyanok is, akik egész évben láthatatlanok, viszont ilyenkor a felületes
szemlélőnek épp olyanok, mint egy normál galéria. Őket nem kell most
felsorolnom. Viszont ezért néha nem is annyira szeretem a vásári nyüzsgést.
Van egy olyan aspektus is, hogy ilyenkor
lehet találkozni olyanokkal, akikkel máskor nem, vagy körülményes lenne. Ez
talán a legfontosabb aspektus, mert rengetegen foglalkoznak művészettel, de
rettentő nehéz elérni őket, itt viszont összefutunk, beszélgetünk.
Egy magamfajta ember - a fenti bevezetők
ellenére - leginkább azért megy el egy művészeti vásárra, hogy inspirálódjon.
Na jó, elsősorban azért megyek el, mert vagyok annyira sznob, hogy ha egy
társalgásban előkerül az Artmarket, akkor ne "csak úgy" beszéljek
róla, hanem úgy, hogy láttam is. Meg aztán a blogba is jó még egy bejegyzés.
Ezen felül leginkább a séta kedvéért megyek, mert egyszerűen jó érzés ennyi
műalkotást egy helyen látni. Ja igen, és az inspirációról beszéltem az előbb.
Az úgy működik, hogy olyan szemmel nézem a képeket, hogy be tudok-e illeszteni
valamit a saját dolgaimba. Ilyen szemmel nézve a vásárt eléggé kevés érdekes
dolgot láttam, de ez magánügy. A fiatalok, ahogy láttam, névgyűjtésre mentek,
vagyis a hiányzó oktatást próbálták kiegésziteni néhány fontos névvel.
Örvendetes, hogy idén is volt Kerekes Gábor, bár a 70-es évekbeli képei nem
jelenthetnek sokat a nézelődőknek. Ez egyébként elég erős kritika, ha úgy
nézzük, hogy kirakok egy képet valakitől, akkor az olyan kép legyen, ami nem
egy padlásról megmaradt félig befejezett kép, hanem egy erős darab.
Különben rettentő nagy csalódás, hogy szinte
az összes kép nagyon emészthető méretű, ami azt jelenti, hogy mondjuk 15 *
30-tól a méteres képig terjed. Igen, a gyűjtő ezeket tudja megfizetni, de én, mint
lelkesedő szivesen látnék 2 * 3 vagy akár még nagyobb képet. Vagy az is egy
csúcspont volt, amikor az Erdész galéria elhozta Keith Haringtól az aranyozott
oltárt, röpke pár millió dollár értékben. Tényleg, idén sem az Erdész, sem a
Makláry nem volt kint. Nincs is igazi sztárkép, művészettörténetileg jelentős
alkotás, bár egyes galériák biztos megcáfolnának, az érzésem ez. Szóval úgy
látom, sok a biztonsági játékos, sok a futottak még mű, végülis mit várhatnék.
Ha én nyitnék galériát, biztos, hogy egy igazán emlékezetes standot készitenék
óriási művekkel (vagy akár 1 művel). De nem kell izgulni, szinte bizonyos, hogy
gyorsan csődbe jutnék ezzel az elképzeléssel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése