2016. október 6., csütörtök

Keserü Károly a Várfok galériában

Veszélyes játékot űz a Várfok galéria. Egyfelől még mindig egy nagyon komoly, odafigyelést igénylő hely, másfelől a legújabb kiállitása kapcsán több kérdés is felmerül bennem. A hirlevelükben kiküldött szöveg alapján legalábbis az év kiállitásának gondoltam a Keserü Károly tárlatot. A szöveg lenyűgöző, a benne lévő gondolatok nemkülönben, mellesleg megemlitik benne Moholy-Nagy-ot, az izmusokat és azt, hogy ezek a mozgalmak sosem fejtettek ki minden ábrázolási lehetőséget, de most jön a művészünk és beilleszti a hiányzó láncszemeket. Ambiciózus.
Csakhogy amikor belépek, azt látom, hogy a felület apró pontokból áll össze, de mintha az alkotó túlságosan is arra koncentált volna, hogy ezeket a pontokat rendezgesse, és a teljes kép már nem állt össze.
Amúgy hat évesen, már nem emlékszem miért, labirintusrajzolásba kezdtem. Egy kockás füzetben meghúztam a 4 oldalt, 1-1 bejáratot hagyva a két oldalon, majd addig húztam a vonalakat, amig össze nem állt egy labirintus. Miután ráéreztem az izére, különösebb nehézség nélkül gyártottam belőle vagy tizet. Szerintem Keserü Károly is igy lehetett ezzel. Megrajzolt egy négyzethálót, és ha már ezzel elbabrált, akkor telepöttyözte a kockákat. Még az absztrakton belül is csak az elfeledett Ágnes Martin próbálkozott ilyennel. Nagyon-nagyon kérdéses, hogy ebből bármilyen tehetséggel is lesz-e kép. A kiállitás bal oldali részében ez szerintem nem sikerült. Itt van ez a fotózott kép. Kis felbontásban persze nem az igazi, de végülis mit látunk rajta? A művész szerint a 20. század történelmét. Szerintemcsak egy arányérzékkel rendelkező ember ujjgyakorlatát. Mit gondol tovább ez a stilus? És külön kikérem magamnak Moholy-Nagy emlitését.
Igen ám, csakhogy van még egy terem. Itt pedig az eddigi egyszinű vászon hirtelen önmagában is absztrakt felületté változik, és arra jönnek a vonalak és pöttyök. Túl azon, hogy ez a vonalazás rettentő erőltetett, ezekben a képekben mégis van valami. A szinek jók, az arányok jók, és feltánik mégegy szereplő: a fonal. Ami eddig unalams egyenes fekete vonal volt, az néhány képen megtelik érdekességgel, a fonál mozgatásából adódó feszültséggel, arányérzékkel. A szinte semmi képekből hirtelen izgalmas felület lesz.
Ettől még nem menthető az első terem unalmas programmunkája. Jobban belegondolva a folytatás izgalma csak az első terem unalmából következik, és talán - de erről még nem vagyok meggyőződve - a képek önállóan nem működnének. Hiszen a kisiskolás vonalazás, pontozás nagyon kevéssé csatolható egy kortárs képhez, pláne ha az egész öncélú.
A végső verdiktem az, hogy a kiállitás elmegy, külön jópont a fenti, vagyis második képnek, mert ott tényleg jó dolgok történnek. Nagy minusz pont viszont a beharangozó szövegért és az első terem unalmáért. Összességében felejthető.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése