2016. október 26., szerda

Eilon Paz a Photo magazinban

Dust and Grooves cimmel jelenik meg Eilon Paz fotóskönyve, aminek az alcime: kalandok a lemezgyűjtésben. Na igen, eléggé be tud szippantani ez a dolog embereket. Ime egy kép ami ezt alátámasztja:
Emlékeztet valamire? Hát persze. Annie Leibovitz Music kötetében van egy szintetizátor rajongó, aki hasonlóan zsúfolt helyen gubbaszt az ő szerelmeivel..
Az nem kérdés, hogy a zene elég szélsőséges dolgokat tud kihozni valakiből. Nekem is van egy ismerősöm, aki a cd játszója mellé lemezjátszót vett, és egy időben csak arról hallgatott zenét: a minősége persze nem érte el a cd-ét abszolút értelemben, ám hangulatban nagyon is, pont úgy, ahogy egy analóg magnókazettának is jellegzetes hangja van. Távol áll a tökéletestől, de szerethető. Valahol ott kezdődik a megszállottság, hogy ez az ismerős folyton azért nyaggatott, amikor Londonban jártam, hogy keressem meg ezt meg azt a Beatles lemezt, de csak a 72-es kiadást, holland gyártásból. És Londonban elzarándokolva egy lemezboltba váratlan nyüzsgésnek voltam tanúja: néhány fiatal csak nézelődött, de a legtöbben izgatott remegéssel tépték fel a tárolókat, hiszen bármelyikben ott várhatott rájuk az a 2 példányban fennmaradt 180 grammos bakelit, amit évek óta keresnek...Lemezt különben még ma is gyártanak, de persze már igen korlátozott számban és közel sem mindent. Ezzel együtt nehezen megmagyarázható, hogy egy 5 * 10 centis vinyón elférő kollekció hogyan is terpeszkedik el többszáz négyzetméteren..Bár tegyük hozzá, hogy egy csomó olyan gyűjtő van, aki raktárt bérel, mert nem férnek el a képei, mi is a különbség?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése