2017. szeptember 1., péntek

A katalógus és a valóság

Általában az ember azért vesz katalógust, mert tetszettek neki a kiállitás képei, vagy mert olyan emberről szól, akit illik a könyvespolcon tartani.Vagy mert fel szeretné idézni a kiállitást később, netán, mint én Arles-ban, szeretné megtervezni, hogy melyek a legfontosabb helyszinek, és hol mi várható. Rendben, nem várom el, hogy bemutassák a helyszint, bár Arles-ben, ahol szebbnél szebb templomok és római kori épületek adnak teret a képeknek, ez se lenne rossz. De azért az idei katalógusnál kicsit elszaladt a ló. Mutatom mire gondolok:
Az idei kedvencem Michael Wolf, és a kiállitás annyira központi helyen van, hogy másnak is ez lehetett a csúcs. Nézzük csak, mit látunk belőle a katalógusban. Egy nő, aki sir, vagy legalábbis szomorú, nekitámaszkodik egy ajtónak. Ehhez képest a tárlat igy néz ki a valóságban:
Talán még a kinagyitott képen se látszik olyan nagyon, de itt kinai óriásházakról van szó. Házakról, melyeknek csak a közepe látszik, de az igy is nyilvánvaló, hogy minimum 50 emeletesek, és szinte teljesen egyformák. De nézzük közben a helyszint! Csodálatos templombelső, egyébként a képek is 2*3 méteresek, de ebben a térben egészen máshogy hatnak.
A felső kép egy kis oldalbeugróban van, emberek a metrón a cime, és arról szól, mennyire összezsúfolódnak az utasok a metrón, mert másképpen nem férnének el. A nő tehát nem szomorú és nem sir, csak arról van szó, hogy próbálja túlélni a tolakodást.
Egy ilyen képet berakni a katalógusba erről a kiállitásról..Nagyon furcsa.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése