Eddig gondosan titkoltam, hogy az idei fesztivál vendége latin-amerika, ugyanis a bemutatott anyagot nem érzem annyira izgalmasnak, hogy ezt kiemeljem. Ha csak annyit mondunk, latin-amerika, akkor külön kell venni a mexikói törekvéseket, Mexikóvárosban pl. kortárs múzeumot épitenek, ha délre megyünk, sokkal inkább a fotóriporterkedés válik hangsúlyossá, ami viszont engem annyira nem vonz.
Ez a kiállitás pedig 150 %-ig hatásvadász. Látjuk, ahogy a cirkusz bohóca erőltetett jókedvel pózol a kamerának, körülötte gaz és sár. A cirkusz hercegnőjének ruhája szedett-vedett, ám büszkén hordja. Ezek látványos képek. Aztán a sarkon befordulva jönnek a hajléktalanok. A hajléktalan, aki gitározik, aki olvas, aki a hányásban fetreng, van itt minden, a közös csak az bennük, hogy őket aztán senki nem próbálja megmenteni.
Az teljesen nyilvánvaló, hogy rengeteg, még az ő mércéjükkel normális, utca emberét fotózva is elfog egyfajta sajnálkozás, és a fotós tett is róla, hogy olyan helyeket fotózzon, ahol ez előjön. Ezzel viszont úgy érzem, még semmit sem mondott, nem mesélt történeteket, nem tudtam meg szinte semmit, a segélyszervezetek kasszáit pedig nem kiállitásokon dagasztják. Értékes anyag ez, csak én máshogy dolgoznám fel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése