Könyvajánló: Erdély Miklós: Művészeti irások

Képzőművészeti kiadó, 1991. Ez most rendhagyó ajánló lesz, mert az ajánlás itt az, hogy ez a könyv létezik. Tudom, mert kölcsönkaptam fejvesztés terhe mellett, és ennek megfelelően vetettem is rá magam.
Erdélyről máig sincs semmilyen életműkiadás, katalógus vagy bármi, igy én is hajlamos voltam kijelenteni, hogy akkor ő nincs is, hiszen egy olyan alkotó, akitől nem elérhető semmi, az elég extrém (képzeljük el ugyanezt mondjuk Picasso-val, vicces. Vagyis nem tudom elképzelni). A Ludwigban pár éve látható volt a hadititok installációja, és valahol láttam pár képet, amint egy (retusált) fényképen kezet fog a fiatalkori önmagával. És az Artmarketen tavaly az Art + Text galéria vitt két képet tőle. Sajnos ez a három mű nem igazán támasztja alá nagyságát önmagában, de ez most mindegy is.Tőle egy könyv, egy művészeti könyv, na az maga az érdekesség.

És valóban. Úgy tartják, szellemes, társasági ember volt, ez pedig az irásaiból is kitűnik. Könnyed megfogalmazásokat olvashatunk, egy igazi jókedélyű sokat beszélő embert. Sajnos az első 125 oldalon másokról beszél, mintha ő egy újságiró volna, és hát megállapitásai ha meg is állják az időt, érződik rajtuk a kor. Igen, akkor Amerigo Tot-ról nem irni szinte lehetetlen volt, Bálint Endre is érdekes, de hát ma már Bálint Endre sem igen létezik, nemhogy Amerigo Tot (vagyis nagyon szűk körben forog a neve). Az első 125 oldalt túlélve viszont előkerül a nagyformátumú gondolkodó. Rögtön azzal indit, hogy a filozófia és a művészet egymásba torkollik, az egyik átfuthat a másikba, mint ahogy Erdély elemzései is súrolják a filozófia határait. Ami ennél is örömtelibb, hogy ő, akkor, vagyis a 70-es években Magyarországról, anélkül hogy pl. amerikába utazott volna, jól látta a pop art, az avantgárd szerepét és filozófiáját. Irásai pedig ettől a lényeglátástól és jó stilusától élvezetesek de egyúttal gondolatokkal telitettek is lettek.
Nem könnyű olyan könyvet ajánlani, amit 26 éve adtak ki utoljára, ráadásul a 200 oldal első 125 oldalát kivenném vagy legalábbis egy másik könyvbe tenném. De a maradék is elég arra, hogy Erdélyt komolyan kell venni. Tényleg időszerű lenne már egy értő életműkiadás.